A lengyel jegybank monetáris politikai tanácsa tegnap az elemzői várakozásoknak megfelelően nem csökkentette az irányadó kamatokat. A többségi vélemény szerint a november végi, 150 bázispontos kamatcsökkentés már figyelembe vette az infláció év végi mérséklődését, így a kormány által erőteljesen szorgalmazott következő enyhítéssel a bank január - vagy akár március - végéig kivár. A bank ugyanakkor a kereskedelmi bankok kötelező tartalékrátájának 0,5 százalékponttal, 4,5 százalékra való csökkentésével mindazonáltal lépést tett a monetáris lazítás irányába. Az infláció éves üteme novemberben 3,8 százalékos mélypontot ért el; a jegybank év végére eredetileg 6-8 százalékos árindexet irányzott elő. A balközép kormánykoalíció holnap terjeszti a törvényhozás elé a jegybanktörvény módosítási javaslatát, ami Leszek Miller kormányfő többszöri fenyegetését formába öntve az intézmény függetlenségének csökkentését célozza. A hatályos törvény a jegybank feladatát kizárólag az infláció elleni küzdelemben határozza meg, ezt az előterjesztők a gazdaságösztönzésre is ki szeretnék terjeszteni. Emellett a javaslat szerint 10 tagú monetáris politikai tanács a kormány által delegált 6 taggal egészülne ki.
