Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A Világgazdasági Fórum és a Harvardi Nemzetközi Fejlesztési Központ nemrégiben adta ki 2001-es világgazdasági versenyképességi jelentését. A 75 országot tartalmazó lista első három helyezettje Finnország, az Egyesült Államok és Kanada lett, az utolsó három helyen Nicaragua, Nigéria és Zimbabwe található. Mint az éves felmérés társigazgatójához, gyakran intézik hozzám a kérdést, mit is jelent a gyakorlatban a versenyképesség. Tényleg olyan verseny folyik az országok között a gazdaságban, mint katonai téren? Mi az értelme annak, ha azt mondjuk, hogy Finnország versenyképesebb, mint mondjuk Németország vagy Olaszország?
A fogalom meghatározása
A jelentés készítéséhez pontosan meghatároztuk, mit értünk versenyképességen: ez az adott ország képessége arra, hogy középtávon - például öt éven át - tartós gazdasági növekedést érjen el. A meghatározáskor nem állítjuk, hogy az egyik ország versenyképessége a másiknál annak hiányát jelenti. Jobb gazdaságpolitikával a világ valamennyi országa egyszerre elérhetne gyorsabb növekedést. Mégis van értelme annak, hogy rangsoroljuk az országokat növekedési kapacitásuk szerint, már csak azért is, mert minden ország kíváncsi rá, hogyan áll helyt politikája és intézményrendszere a többiekével összehasonlítva a gazdasági növekedés elérésében és fenntartásában.
A növekedésnek vannak olyan aspektusai, amelyek párbajra emlékeztetnek, amikor egy ország vagy egy térség más ország vagy térség kárára jut nyereséghez. Az államok vetélkednek a nemzetközi tőkéért, és minél több közvetlen külföldi tőkebefektetést szerez meg egyikük, annál kevesebb jut a másiknak. Különösen tisztán látható ez, amikor egy adott befektetési projektért versengenek országok. Amikor az Intel új félvezetőgyár építését tervezi, különböző országoktól kér ajánlatokat. Vad verseny indul a projekt megszerzéséért, általában adókedvezményeket, infrastrukturális kötelezettségvállalásokat vetnek be, sőt van, ahol felajánlják, hogy ahhoz illeszkedő mérnöki szakot indítanak a helyi egyetemen.
A kritériumok
Az idei rangsor felállításánál az országok versenyképességét (növekedési képességét) három kritérium alapján határoztuk meg: technológia, közintézmények, makrogazdasági stabilitás. Mindhárom kategóriában indexeket hoztunk létre, majd ezeket specifikus módszerrel átlagoltuk, hogy létrehozzuk az általános növekedési versenyképességi indexet (GCI).
Technológián egy ország arra való képességét értettük, hogy új találmányokra ösztönözzön és alkalmazzon más országokban feltalált technológiákat. Egyes államok, mint az USA, Japán, Korea, Izrael és Svédország jelentős befektetéseket eszközölnek a kutatásba és fejlesztésbe, így magas innovációs szintet érnek el. Mások, mint Argentína és Brazília, kevesebbet fordítanak e célra, ezért kevés az új termékük és eljárásuk. Az újítók innovációiknak köszönhetően magas életszínvonalat érnek el. E téren az első három helyre az Egyesült Államok, Kanada és Finnország került.
A közintézmények a kormányzás minőségét mutatják. Mennyire elterjedt a korrupció? Becsületesek és pártatlanok-e a bíróságok ítéletei? Bízni lehet-e abban, hogy a kormányok teljesítik vállalt kötelezettségeiket? A jól működő közintézményekkel rendelkező országok magasabb gazdasági növekedési ütemet érnek el, mint a korrupcióval és megvesztegethető bírókkal megvert államok.
A magas etikai mérce segít a jobb gazdasági teljesítmény elérésében. Ebből a szempontból Észak-Európa áll a világranglista élén, az első három hely Finnországé, Izlandé és Dániáé, ahol csaknem ismeretlen a korrupció.
A makrogazdasági stabilitás az infláció hiányát jelenti, kiegyensúlyozott költségvetést, reális valutaárfolyamot, a helyi vállalkozók és a kormány képességét arra, hogy piaci hitelekhez jusson, és nagyfokú bizalmat azt illetően, hogy a kormány helytáll pénzügyi kötelezettségeiért. Az elmúlt évtizedben megtanultuk, hogy még ha a vállalkozások nemzetközileg versenyképesek is, egy makrogazdasági válság kisiklathatja a gazdasági növekedést, ahogy ez Ázsia legtöbb országában történt a kilencvenes évek vége felé. A makrogazdasági stabilitás terén a három vezető ország Szingapúr, Írország és Svájc.
Kettészakadt világ
Versenyképességi kutatásaink során felfigyeltünk arra, hogy a világgazdaság az országok két nagy csoportjára osztható - az újítókéra és a nem újítókéra. A világnak csupán mintegy 20 országa áll elő aktívan új találmányokkal. Ezek általában a világon a leggazdagabbak közé tartoznak, s követelménynek tekintik a versenyképesség megőrzéséhez a technológiai innováció kitűnően működő rendszerének fenntartását. Ehhez nagyszerű egyetemekre, a kormány által finanszírozott, világszínvonalú laboratóriumokra van szükség és arra, hogy a kormány és a vállalatok jelentős összegeket fektessenek be a kutatásba és a fejlesztésbe. Az államok jövőbeni gazdasági növekedésének egyik meghatározó eleme, hogy a középiskolát végzettek milyen arányban tanulnak tovább felsőoktatási intézményben. Ez az arány jelenleg Kanadában és az USA-ban 80 százalék körül van.
A „nem újítók” számára is fontos a technológia, de ezek az országok jellemzően külföldről importálják a legtöbb új technológiát. Közöttük vannak olyanok, amelyek jók ezen a téren, és vannak, amelyek nem. Az elmúlt több mint egy évtizedben rengeteg technológiai import járt együtt a közvetlen külföldi tőkebefektetésekkel. Amikor egyesült államokbeli cégek jelentős beruházásokat hajtottak végre Mexikóban vagy tajvaniak a népi Kínában, ezek a vállalatok olyan új technológiákat vittek magukkal, amelyek jelentősen növelték a befogadó ország termelésének hatékonyságát. Volt értelme kemény harcot folytatni az ilyen külföldi befektetőkért, amelyek nemcsak tőkét, de új technológiákat is kínáltak.
Versenyképesség-vizsgálatunk erőssége és gyengéje egyben, hogy középtávra összpontosít, nem a következő egy-két évre. Rangsorunk nem alkalmas rövid lefolyású, ciklikus gazdasági feltételek értékelésére, de segítségével betekinthetünk a nagy gazdaságok hosszabb távú kilátásaiba. Ezért fordulhat elő, hogy a versenyképességi bajnokságunk idei győztesei közül több is, például az USA és Szingapúr recesszióba süllyed, míg a rangsorban jóval hátrább lévő országok, mint a 39. helyen végzett Kína, kikerülik a globális visszaesést.
A gazdasági növekedés lassulásának részben a szeptember 11-ei terrortámadás az oka, de egyre világosabb, hogy az USA és a kereskedelmi és termelési kapcsolatrendszerükkel hozzá kötődő más gazdaságok is már szeptember előtt recesszió felé tartottak. Bízunk azonban abban, hogy ez a ciklikus hanyatlás ideiglenesnek bizonyul, és ötéves távlatban az USA megmutatja gazdasági növekedést ösztönző erejét.
(A szerző a Harvard Egyetem professzora, a Harvardi Nemzetközi Fejlesztési Központ igazgatója.)
Copyright: Project Syndicate
