Franciaországban a bruttó hazai termék (GDP) az előzetessel megegyező végleges adatok szerint 0,3 százalékkal bővült a harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest. Az első negyedévben még 0,4 százalékos volt a növekedés. A gazdaság a múlt év utolsó három hónapja óta lassul, és az elemzők az USA elleni szeptember 11-i terrortámadás nyomán az idei utolsó és a jövő első negyedévben további visszaesésre számítanak a beruházások és a fogyasztás csökkenése miatt. A folyó negyedévre az előzőhöz hasonlóan 0,3 százalékos visszaesést prognosztizálnak. Idén a francia vállalatvezetők szerint csak 2 százalékkal bővül a GDP, szemben a kormány 2,3 százalékos célkitűzésével. A párizsi statisztikai hivatal két héttel ezelőtt 2,1 százalékot prognosztizált. A kormány a terrortámadás előtt arra számított, hogy a negyedik negyedévben megindul a fellendülés és jövőre 2,5 százalékkal nő a gazdaság, az elemzők azonban ma már mindössze 1,2 százalékot várnak.
A növekedés lelassulása a harmadik negyedévben főként az export visszaesésére vezethető vissza: a kivitel az első negyedévi 0,1 után a másodikban 1,3 százalékkal, az import pedig 1,6, illetve 1,0 százalékkal csökkent. A külkereskedelmi mérleg romlása önmagában 0,1 százalékponttal vitte lejjebb a GDP-növekedést. A fogyasztói kiadások csak 0,3 százalékkal emelkedtek az első negyedévi 1,2 százalék után. A beruházások az első negyedévi 0,7 százalékos növekedés után a másodikban 0,2 százalékot estek. A legfrissebb adatok szerint szeptemberben csak 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Franciaországban, a 12 havi infláció pedig az augusztusi 2-ről 1,6 százalékra, azaz hathavi mélypontra mérséklődött az EU szabványai szerint.
A francia kormány jövőre 5,9 milliárd euró összegű adócsökkentést és 0,5 százalékos költségvetési kiadásnövelést tervez a gazdaság ösztönzése érdekében. Laurent Fabius pénzügyminiszter meglehetősen szokatlan módon nyíltan bírálta az Európai Központi Bank (ECB) kormányzótanácsát, amiért az a múlt csütörtökön sokak várakozása ellenére érintetlenül hagyta az irányadó kamatokat. A politikus Rouenban mondott beszédében egyúttal összehangolt akciót sürgetett a terrortámadás által leginkább sújtott ágazatok támogatására. Véleménye szerint a kormányoknak egyebek között szükség esetén támogatást kellene nyújtani a légitársaságoknak a biztosítási költségek fedezésére. Emellett az Európai Befektetési Bank (EIB) is szerepet kaphatna a gazdaság ösztönzésében.
G. T.
