Németországban a korábban prognosztizált 2,25 százaléknál lassabb lesz a gazdasági növekedés üteme jövőre, ami bevételkiesést eredményez, ezért egyes területeken csökkenteni kell a tervezett költségvetési kiadásokat annak érdekében, hogy teljesíthető legyen a deficit-előirányzat - jelentette ki Hans Eichel német pénzügyminiszter tegnap a Bundestagban a jövő évi költségvetési tervezet ismertetésekor. Az állástalanok számának növekedése miatt a tervezettnél nagyobb összeget kell munkanélküli-segélyre fordítani, de a kormány igyekszik elkerülni, hogy többlettámogatást kelljen nyújtania a segélyeket folyósító szövetségi munkaügyi hivatalnak. A kiadásokon belül semmiképpen sem csökkentik a beruházásokra és oktatásra jutó összegeket, a többi fejezet azonban nem számít tabunak - hangsúlyozta Eichel, aki ugyanakkor kizárta, hogy a költségvetésből finanszírozott programokkal próbálnák ösztönözni a gazdaságot. Ez a kísérlet, mint mondta, Japánban is kudarcot vallott az elmúlt években, csak az államadósság felduzzadását eredményezte. A kormány az EU stabilitási paktuma keretében 2006-ig nullára kívánja csökkenteni a deficitet.
A pénzügyminiszter egyelőre nem volt hajlandó új prognózist adni az idei és jövő évi gazdasági növekedésre vonatkozóan, csak annyit mondott, hogy az év végétől várható a fellendülés beindulása. Új hivatalos előrejelzést novemberben, a költségvetési bevételekre vonatkozó becsléssel egy időben tesz közzé a kabinet. Az ez évi 2 százalékos GDP-növekedési előrejelzést hivatalosan még nem módosították, bár több kormánytag már jelezte, hogy megvalósíthatatlannak tartja. A kormány júliusban tette közzé a jövő évi költségvetési irányelveket, amelyek értelmében az új hitelfelvétel összegét az idei 22,3 milliárdról 21,1 milliárd euróra csökkentik. Az eredeti terv értelmében jövőre 1,6 százalékkal, 247,8 milliárd euróra nőne a kiadások összege.
Az ugyancsak tegnap közzétett adatok szerint júliusban nőtt a német külkereskedelmi mérleg többlete, miután bővült az export, elemzők szerint azonban egyelőre korai tartós javulásról beszélni. A szufficit az egy évvel korábbi 11,4 milliárdról és a júniusi 13,4 milliárdról 16,6 milliárd márkára emelkedett, noha a Reuters által megkérdezett elemzők csak 12,7 milliárd márkára számítottak. A kivitel éves összehasonlításban 11,9 százalékkal, 108,8 milliárd márkára nőtt.
(NAPI)
