Hírek szerint Miller már csütörtökön összehívta a pénzintézet részvényeseinek rendkívüli közgyűlését, amelynek napirendjén a vezetőség megválasztása szerepel. Így valószínűleg távozik posztjáról Viktor Taraszov, a Gazprombank elnöke, csakúgy, mint az igazgatótanács élén álló Rem Vjahirjev, aki a Gazprom első embere volt Miller előtt. Bizonyosnak látszik, hogy a fejcseréket a Kremlben határozták el. Ezt a vélekedést erősítette, hogy Miller az elmúlt időszakban többször is találkozott Alekszej Kudrin pénzügyminiszterrel.
Jurij Lvov - akárcsak a városi apparátusban egykor Putyinnal együtt dolgozó Miller - közelről ismerte a jelenlegi államfőt már annak szentpétervári korszakában. A most 56 éves pénzügyi szakember akkor a Néva-parti város egyik legnagyobb bankját irányította. Putyin tavaly nevezte ki pézügyminiszter-helyettessé, feladata a pénzmosás elleni küzdelem volt. Nevéhez fűződik a jövő februárban életbe lépő, javarészt nemzetközi nyomásra elfogadott pénzmosás elleni törvény kidolgozása.
