Németországban megállt a gazdaság növekedése a tavaszi hónapokban: a bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben a szezonális tényezők és a munkanapok számának figyelembevételével azonos volt az első negyedévi szinttel. Éves összehasonlításban 1 százalékkal bővült a GDP - állapítja meg a Bundesbank tegnap közzétett augusztusi havi jelentése. (A statisztikai hivatal jövő pénteken teszi közzé a második negyedévi adatokat.) A Bundesbank GDP-becslése kedvezőbb, mint a DIW gazdaságkutatóé, amely 0,1 százalékos negyedéves szintű visszaesést és 0,7 százalékos éves szintű növekedést vár a második negyedévre és 1 százalékos növekedést a harmadik negyedévre (NAPI Gazdaság, 2001. augusztus 16., 2. oldal).
A berlini pénzügyminisztérium csak annyi kommentárt fűzött a Bundesbank jelentéséhez, hogy továbbra is fenntartja korábbi, 2 százalékos GDP-növekedési prognózisát. A német kormány eddig nem változtatott ezen az év egészére vonatkozó előrejelzésén, de Gerhard Schröder kancellár a múlt héten már úgy nyilatkozott, hogy 1,5-2 százalékos növekedés várható (NAPI Gazdaság, 2001. augusztus 9., 2. oldal). A gazdaság lelassulása, a teljesítmény stagnálása vagy átmeneti visszaesése és a munkaerőpiac helyzetének kedvezőtlen alakulása mindazonáltal nem jelent recessziót vagy hosszú távú stagnálást - állapítja meg a Bundesbank. Recesszióról csak akkor lehet beszélni, ha a gazdaság gyengülése hosszú távú és széles körű, azaz több szektort és régiót érint. Jelenleg nem érzékelhetők önmagukat erősítő lefelé ható impulzusok és a kockázatok ellenére megvan a remény arra, hogy ismét növekedésnek indul a gazdaság. Ezt elősegíti az infláció mérséklődése és az év elején életbe lépett adócsökkentés.
Az Európai Központi Bank (ECB) kamatpolitikája alkalmas volt arra, hogy középtávon biztosítsa az árstabilitást, egyúttal hozzájáruljon a gazdasági növekedés folytatódásához - állapítja meg a jelentés összhangban az ECB havi jelentésében foglaltakkal (NAPI Gazdaság, 2001. augusztus 10., 2. oldal). A kiskereskedelmi forgalom tavasszal regisztrált növekedése a háztartások fogyasztásának növekedésére utal, a német áruk iránti exportkereslet azonban továbbra is csökken. A központi költségvetés hiánya Németországban várhatóan meg fogja haladni a GDP 1,5 százalékát, amit a kormány célul tűzött, és akár a 2 százalékot is elérheti, miután a növekedés lelassulása és az év elején bevezetett adócsökkentés kedvezőtlenül hatott az adóbevételek alakulására. Ezek hatását azonban némileg enyhíti a nem adó jellegű bevételek növekedése és az EU költségvetésébe történő befizetések csökkenése.
A Bundesbank szerint egyelőre nincs jele annak, hogy megindulna a fellendülés az USA-ban, ami a globális növekedés felgyorsulásának feltétele. Az amerikai ipar egyértelmű recesszióban van, júniusban már a kilencedik hónapban esett vissza a kibocsátás szintje és ősz előtt nem várható fordulat ezen a téren. Továbbra is érvényes a korábban módosított előrejelzés, amely szerint jövőre várható a globális gazdaság fellendülése, a második negyedévben csökken a magas olajárak fékező hatása.
G. T.
