Az olasz gazdasági és pénzügyminisztérium által a parlament felsőházába eljuttatott tervezet szerint a költségvetés hiánya idén a bruttó hazai termék 0,84 százalékára csökken a tavalyi 1,5 százalékról, majd jövőre az arány 0,55 százalékra mérséklődik, 2003-tól pedig a büdzsé egyensúlyba kerül. Mint a Reuters emlékeztet rá, az utóbbi hetekben ellentmondásos hírek láttak napvilágot a költségvetési elképzelésekről. A minisztérium június elején közölte, hogy a deficit akár a GDP 2,6 százalékára is rúghat, utóbb Giulio Tremonti, a tárca vezetője jelezte Brüsszelnek, hogy a valutaunió stabilitási programjában vállalt kötelezettségüknek megfelelően igyekezni fognak 0,8 százalékra mérsékelni a hiányt, de egy harmadik változatban a minisztérium arra is utalt, hogy 2 százalék körüli hiány várható. A szenátoroknak megküldött program most ismét a fiskális szigor melletti elkötelezettségről tanúskodik.
A tervezet tartalmazza azt is, hogy az államadósság GDP-hez viszonyított aránya a tavalyi 110 százalékról idén 107 százalékra mérséklődik, majd a következő három évben folyamatosan tovább zsugorodik, 103,2, 100,6, illetve 97,9 százalékra. Hasonlóképp csökkenteni kívánja a kormány az adóbevételek GDP-hez mért arányát: a tavalyi 43 százalék után a mutató idén 42 százalék lesz, s 2006-ig 38,2 százalékra süllyed.
A Nemzetközi Valutaalap illetékese tegnap óvatosan ugyan, de fenntartásainak adott hangot a római programmal kapcsolatban. Maxwell Watson úgy fogalmazott, hogy a kormány által a következő öt esztendőre prognosztizált évi 3 százaléknál magasabb GDP-növekedés a lehetséges maximum, s hozzátette: az IMF-nek további információkra van szüksége, hogy megbecsülhesse, mekkora lesz a gazdasági növekedés és a költségvetési hiány. A kormányzati terv szerint a GDP idén 2,4, jövőre 3,1, utána 3,2, majd 2004-től 2006-ig évi 3,1 százalékkal nő, elemzők azonban az idei és a jövő évi célt eltúlzottnak tartják, s abban sem bíznak, hogy 2003-ra sikerül nullszaldóssá tenni a büdzsét.
(NAPI)
