A szejm által megszavazott - még a felsőház jóváhagyását is igénylő - rendelkezés nyomán a költségvetés idei hiánya 8,6 milliárd zlotyval, 29,1 milliárd zlotyra emelkedik. Az eredetileg tervezett deficit a bruttó hazai termék 2,6 százalékának felelt volna meg, a módosítással az arány 3,9 százalékra emelkedik úgy, hogy a GDP a büdzsé elkészítésekor feltételezett 4,5 százalék helyett várhatóan csupán 2 százalék körüli mértékben gyarapszik az idén. Az előterjesztésre a Reuters tudósítása szerint 152 képviselő igennel, 30 pedig nemmel szavazott, az ellenzék 196 tagja tartózkodott, köztük a szeptemberi választásokat várhatóan megnyerő Baloldali Demokratikus Szövetség frakciója is.
A költségvetés hiánya már május végén elérte a teljes éves előirányzat 99 százalékát. A pénzügyminisztérium szerint a vártnál lassabb gazdasági növekedés, az enyhébb infláció, az erős zloty és a fogyasztásra nézve kedvezőtlen magas kamatok miatt a bevételek idén 17 milliárd zlotyval elmaradnak a tervezett szinttől. A kormány erre a deficit-előirányzat növelésével és kiadáscsökkentéssel reagál, bár az utóbbi feladatot megnehezíti a közelmúltban nagy károkat okozó árvíz. A megemelt deficitet legnagyobbrészt belföldi államkötvény-kibocsátással kívánják finanszírozni.
