Az euró megteremtése veszélyes hiba, mely most zűrzavaros időszakot fog eredményezni - jelentette ki az olasz Corriere della Sera című lapnak adott interjújában az amerikai Milton Friedman, akit 1976-ban közgazdasági Nobel-díjjal tüntettek ki. Véleménye szerint ahelyett, hogy egységes politikai rendszer kialakulását mozdítaná elő, a közös pénz inkább különbségeket fog generálni. Friedman példaként azt említette, hogy jelenleg Írországban szigorúbb, míg Olaszországban lazább monetáris politikára lenne szükség. Hozzátette: ha a gondokkal küszködő Németország úgy dönt, hogy enyhít költségvetési politikáján, az feszültségeket fog okozni. A közgazdász úgy látja, hogy az euróval kapcsolatos problémák leginkább Németországban, Franciaországban és Spanyolországban merülhetnek föl.
Az euró készpénz formában való, jövő januárra tervezett megjelenése újabb lendületet adhat az inflációnak - figyelmeztetnek az elemzők. A kiskereskedelmi áraknak a nemzeti valutáról euróra való átváltása során ugyanis elkerülhetetlenek a kerekítések, és mind a szakértők, mind a közvélemény többsége arra számít, hogy e kerekítések zöme felfelé fog történni. Az Európai Unió bankszövetségének becslése szerint a kiskereskedelmi átárazás közel egy százalékponttal növelheti a jövő évi inflációt. Ez azért is kellemetlen, mert az Európai Központi Bank (ECB) jelenleg épp a magas infláció miatt vár a gazdasági növekedés szempontjából kívánatos kamatcsökkentéssel.
Az európai fogyasztóvédelmi szervezetek megegyeztek, hogy az átárazási folyamatot szoros figyelemmel fogják kísérni, ám jelezték, hogy jogi eszköz nem áll rendelkezésükre az esetleges fogyasztókárosító magatartás szankcionálására. A brüsszeli bizottsághoz és az ECB-hez hasonlóan csak abban bíznak, hogy miután az árak összehasonlíthatósága miatt a piaci verseny éleződni fog, a kereskedők saját jól felfogott érdekükben nem alkalmaznak túlzott áremeléseket. A nagyobb európai kiskereskedelmi hálózatok többsége máris közölte, hogy nem kíván hasznot húzni az átárazásból; némelyek már szeptembertől euróban fogják feltüntetni áraikat. A brüsszeli bizottság által kezdeményezett tárgyalások nyomán közel tucatnyi európai kereskedelmi és fogyasztói érdekvédelmi szervezet megegyezett, hogy az átállás során elősegítik az árstabilitás megőrzését.
G. S.-P. Z.
