Az egyesült államokbeli Conference Board kutatóintézet fogyasztói bizalmi indexe áprilisban ismét csökkent a márciusi emelkedés után. A közel nyolcpontos esés nyomán megint 109,2 ponton áll az index, mint februárban. A gazdasági kilátások szempontjából nagy figyelemmel kísért mutató márciust megelőzően tavaly szeptemberben emelkedett utoljára, és mostani értéke a legalacsonyabb 1996 októbere óta. A következő hat hónapra szóló kilátások megítélését jelző index 83,1-ről 78,2 pontra süllyedt, míg a jelenlegi helyzet megítélését mutató index 12 pontot zuhanva, 167,5-ről 155,6 pontra esett. Az 5000 háztartás megkérdezése alapján készített felmérés azt jelzi, hogy a közeljövőben nem emelkednek a gazdasági növekedés kétharmadát adó fogyasztási kiadások, így a fellendülés még várat magára. Az index csökkenését Lynn Franco, a Conference Board kutatási igazgatója az üzleti feltételek és a munkaerő-piaci helyzet romlásával magyarázta. Az adatok közzététele nyomán emelkedtek a részvényárfolyamok New Yorkban, mivel a befektetők arra számítanak, hogy a Fed, amely feszült figyelemmel kíséri a fogyasztói bizalmi indexek alakulását, májusban ismét csökkenti a kamatokat.
