Az osztrák Wifo gazdaságkutató a decemberben prognosztizált 2,6 helyett már csak 2,2 százalékos növekedésre számít idén Ausztriában, jövőre pedig 2,8 helyett 2,1 százalékot vár. Tavaly 3,2 százalékkal bővült a GDP. A Wifo úgy ítéli meg, hogy a költségvetési deficit csökkentését célzó intézkedések - a kiadások lefaragása és az adóbevételek emelése - visszafogják a belföldi keresletet. A kutatóintézet szakértői ugyanakkor úgy vélik - idézte a jelentést a Reuters -, hogy a világgazdasági lassulás közepette a kormány a megszorítások ellenére is nehezen érheti el 2002-re kitűzött ambiciózus célját, a nullszaldós költségvetést. Pedig a tavalyi év ebből a szempontból ígéretesen alakult: az államháztartás hiánya a kedvező konjunktúrának, a közvetett adók emelésének és a UMTS-koncessziókból származó bevételeknek köszönhetően a GDP 1,1 százalékára csökkent és a tervezett 54 milliárd helyett csupán 32,5 milliárd schillinget tett ki.
Idén viszont a Wifo szerint a fogyasztás növekedése a tavalyi 2,7 százalékról 2 százalékra, a beruházásoké pedig 2,9-ről 2,1 százalékra lassul. (Ez utóbbiban az is szerepet játszik, hogy az export növekedése ugyancsak megtorpan: a tavalyi 10,9 százalék után csak 6,2 százalék lesz.) Mindennek következtében a növekedés üteme idén nem fogja elérni az Európai Unió átlagát, amelyet a Wifo 2,4 százalékra becsül. Az infláció az energiaárak stabilizálódása következtében a tavalyi 2,3 százalékról idén 1,7 százalékra mérséklődik, a munkanélküliség pedig a gazdasági növekedés lassulása ellenére 3,7-ről 3,6 százalékra mérséklődik.
A decemberben a Wifónál óvatosabb, 2001-re csak 2,5 százalékos GDP-növekedési prognózist adó IHS most a rivális kutatóintézetnél kevésbé vitte le előrejelzését: az idei évre 2,3 százalékos bővülést vár, 2002-re pedig enyhe fellendüléssel számol: a 2,5 százalékos növekedési becslést a konjunktúra jövőre várható stabilizálódásával indokolja. Az MTI szerint az IHS az egyesült államokbeli magánfogyasztás visszaesésében, illetve ennek európai következményeiben látja a fő kockázati tényezőt.
(NAPI)
