Kompromisszumos költségvetési módosításról döntött tegnap a lengyel kormány. A jóváhagyott tervezet várhatóan elfogadható lesz a koalícióból kivált Szabadság Unió (UW) számára is, amelynek támogatása nélkül a kisebbségben kormányzó Szolidaritás Választási Akció (AWS) nem tudná keresztülvinni a parlamenten a büdzsét, ami a kormány bukását jelentené. A költségvetés módosítását Jaroslaw Bauc pénzügyminiszter szerint elsősorban a gazdasági növekedés ütemének lassulása tette szükségessé.
A bruttó hazai termék (GDP) tavaly a legújabb számítások szerint a korábban becsült 5 százalék helyett csak 4,2 százalékkal bővült, ezért a kormány kénytelen volt 5,1-ről 4,5 százalékra csökkenteni az idén várható növekedésre vonatkozó előirányzatot, az úgynevezett gazdasági deficitet pedig, amely tavaly 2,7 százalékos volt, a GDP 1,6 százalékáról 1,8 százalékra emelte. A kabinet emellett az MTI jelentése szerint 7,2-ről 7 százalékra szállította le idei inflációs prognózisát, viszont 14,9-ről 15,4 százalékra emelte a munkanélküliségi rátára vonatkozó előrejelzését.
A most elfogadott tervezetben az eredetileg tervezettnél kisebb növekedés miatt a büdzsé bevételeinek 160,5 milliárd zlotys összegét 2,58 milliárddal, az 182,3 milliárd zlotyban meghatározott kiadásokat pedig 667,4 millió zlotyval csökkentették. Az UMTS-koncessziókból befolyó 3,126 milliárd zlotyt a költségvetési deficit csökkentésére fordítják. Elemzők ezt némi megkönnyebbüléssel fogadták, mert egyes miniszterek korábban sürgették, hogy ezt a pénzt fordítsák olyan kiadások finanszírozására, amelyek nem szerepeltek a költségvetésben (NAPI Gazdaság, 2001. január 11., 2. oldal).
Hanna Gronkiewicz-Waltz, a varsói jegybank volt elnöke és Wieslawa Ziólkowska, a bank monetáris politikai tanácsának tagja egyaránt úgy nyilatkozott, hogy a költségvetés módosítása miatt az eredetileg vártnál csak később és szerényebb mértékben lesz lehetőség a gazdaság élénkítése szempontjából kulcsfontosságú kamatcsökkentésre - írta a Reuters. Bauc sajtóértekezletén úgy nyilatkozott, hogy kész 1-1,5 évre vállalni a lassabb gazdasági növekedést, ha ez az ára az egyensúly megteremtésének és a szerkezetátalakításnak. A monetáris politikai tanács kamatemelései szerinte rendkívül hatékonynak bizonyultak, mivel ennek köszönhető, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya a 2000. közepi több mint 8 százalékról decemberre a GDP 6,2 százalékára, vagyis a 2002-re kitűzött szintre csökkent - idézte a Dow Jones a minisztert. Mindenesetre a minisztérium változatlanul hagyta a költségvetés azon elemét, amely szerint idén a jegybank 28 napos intervenciós kamata 2001-ben átlagosan 16,8 százalékos lesz, szemben a jelenlegi 19 százalékkal.
B. T. J.
A bruttó hazai termék (GDP) tavaly a legújabb számítások szerint a korábban becsült 5 százalék helyett csak 4,2 százalékkal bővült, ezért a kormány kénytelen volt 5,1-ről 4,5 százalékra csökkenteni az idén várható növekedésre vonatkozó előirányzatot, az úgynevezett gazdasági deficitet pedig, amely tavaly 2,7 százalékos volt, a GDP 1,6 százalékáról 1,8 százalékra emelte. A kabinet emellett az MTI jelentése szerint 7,2-ről 7 százalékra szállította le idei inflációs prognózisát, viszont 14,9-ről 15,4 százalékra emelte a munkanélküliségi rátára vonatkozó előrejelzését.
A most elfogadott tervezetben az eredetileg tervezettnél kisebb növekedés miatt a büdzsé bevételeinek 160,5 milliárd zlotys összegét 2,58 milliárddal, az 182,3 milliárd zlotyban meghatározott kiadásokat pedig 667,4 millió zlotyval csökkentették. Az UMTS-koncessziókból befolyó 3,126 milliárd zlotyt a költségvetési deficit csökkentésére fordítják. Elemzők ezt némi megkönnyebbüléssel fogadták, mert egyes miniszterek korábban sürgették, hogy ezt a pénzt fordítsák olyan kiadások finanszírozására, amelyek nem szerepeltek a költségvetésben (NAPI Gazdaság, 2001. január 11., 2. oldal).
Hanna Gronkiewicz-Waltz, a varsói jegybank volt elnöke és Wieslawa Ziólkowska, a bank monetáris politikai tanácsának tagja egyaránt úgy nyilatkozott, hogy a költségvetés módosítása miatt az eredetileg vártnál csak később és szerényebb mértékben lesz lehetőség a gazdaság élénkítése szempontjából kulcsfontosságú kamatcsökkentésre - írta a Reuters. Bauc sajtóértekezletén úgy nyilatkozott, hogy kész egy-másfél évre vállalni a lassabb gazdasági növekedést, ha ez az ára az egyensúly megteremtésének és a szerkezetátalakításnak. A monetáris politikai tanács kamatemelései szerinte rendkívül hatékonynak bizonyultak, mivel ennek köszönhető, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya a 2000. közepi több mint 8 százalékról decemberre a GDP 6,2 százalékára, vagyis a 2002-re kitűzött szintre csökkent - idézte a Dow Jones a minisztert.
B. T. J.
