BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Feszült bértárgyalások lesznek még Portugáliában

Portugáliában komoly belpolitikai veszély hárult el azzal, hogy a héten a parlament első olvasatban – egy ellenzéki képviselő tartózkodásával – elfogadta a jövő évi költségvetési előirányzatokat. A feszültségek azonban ismét kiéleződtek, miután a szakszervezetek visszautasították a kormány államigazgatási dolgozókmak tett béremelési javaslatát.

2000. november 10. péntek, 23:59

A szocialista portugál kormány 3 százalékos jövő évi béremelést ajánlott fel tegnap az államigazgatásban dolgozóknak, amit az érintettek legnagyobb, kommunista vezetésű szakszervezete azonnal visszautasított azzal, hogy az jóval elmarad várakozásaiktól. A szakszervezetek 5-6 százalékos emelést sürgetnek – a hivatalos jövő évi inflációs prognózis 2,8 százalék –, az idei évre pedig kompenzációt akarnak, miután az áremelkedés várhatóan jóval meghaladja a bértárgyalásoknál figyelembe vett 2 százalékot. A kormány jelenleg 2,7 százalékos inflációt jelez előre az idei évre.
Elemzők szerint a kormánynak kicsi a mozgástere a jövő évi bértárgyalásokat illetően, ha tartani akarja magát a héten első olvasatban éppen hogy elfogadott jövő évi költségvetéshez. A javaslat egy ellenzéki képviselő tartózkodása mellett ment át az első törvényhozási szavazáson, amivel egyelőre elhárult az előrehozott parlamenti választások veszélye. A végső szavazás december elején lesz.
A tervezet jövőre 3,2-3,4 százalékos GDP-növekedéssel és 2,7-2,9 százalékos inflációval számol; a költségvetés GDP-arányos hiányát pedig az ez évre előirányzott 1,5 százalékról 1,1 százalékra csökkentené. Az állami kiadások lefaragása mellett az adórendszer átalakítását is előirányozták; a legmagasabb jövedelemkategóriától eltekintve minden sávban csökkentenék az adó mértékét, a kieső bevételeket az adóellenőrzés szigorításával pótolnák, ennek érdekében módosítanák a banktitokra vonatkozó törvényt is. A költségvetési vita időben való lezárása érdekében a kormány külön törvényjavaslatban készül előterjeszteni az adóreformmal kapcsolatos javaslatok többségét.
G. S.

Sebő Gábor
Sebő Gábor

Ez is érdekelhet