Csehországban októberben 0,3 százalékkal volt magasabb a fogyasztói árindex, mint az előző hónapban, tavaly októberhez képest pedig 4,4 százalékkal emelkedtek az árak; az elemzők csak 0,1, illetve 4,2 százalékos inflációra számítottak. A vártnál nagyobb áremelkedést főként az élelmiszerek, ezen belül a pékáruk drágulása okozta, főleg az idei aszály következményeként – derül ki a statisztikai hivatal közleményéből. Az üzemanyagárak 0,6 százalékkal mérséklődtek az előző hónaphoz képest. Szeptemberben 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, a 12 havi infláció pedig 4,1 százalék volt. A Bloomberg által megkérdezett elemzők 4,4 százalékos inflációt várnak az év végére.
Az infláció októberi alakulása megfelel a jegybank várakozásainak – állapította meg közleményében Miroslav Hrncír, a bank alelnöke – és nagyjából ugyanekkora inflációra számítanak a hátralévő két hónapban. A hatósági árak és az adók változását nem tartalmazó nettó infláció havi szinten 0,3, éves szinten 3,6 százalék volt októberben. A jegybank év végére 3,5–5,5 százalék közötti nettó inflációt tűzött ki célul és Hrncír szerint a most közzétett adatok alapján arra lehet számítani, hogy a tényleges szám az alacsonyabb érték közelében lesz. Az elemzők mindennek ismeretében úgy vélik, hogy a jegybank legkorábban a jövő év első vagy második negyedében szigorítja monetáris politikáját, amelynek alakításánál a nettó inflációt veszik figyelembe. Az irányadó kéthetes repokamat jelenleg 5,25 százalék.
Az ugyancsak tegnap közzétett adatok szerint szeptemberben is folytatódott a cseh ipar 11 hónapja tartó növekedése. A kibocsátás 3,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, az elemzők 6 százalékos növekedésre számítottak az augusztusi 11 és a júliusi 5,6 százalék után. A munkanapok számát is figyelembe véve 8,1 százalékos volt a növekedés az augusztusi 8,9 százalék után. Az ipari növekedést elemzők szerint főleg az exportkereslet hajtja, miközben a külföldi működőtőke beáramlása nyomán a belföldi kereslet is mind inkább magához tér. Az év első kilenc hónapjában 5,5 százalékkal volt nagyobb az ipari termelés, mint egy évvel korábban. A gazdasági fellendülés közepette októberben a munkanélküliség is csökkent Csehországban. A regisztrált munkanélküliek aránya az előző havi 8,8-ról 8,5 százalékra mérséklődött.
G. T.
