Széchenyi István 1841-ben, a Kelet népében vetette fel, hogy a nemzet nagyjai előtt tisztelgő Pantheont lehetne létesíteni Gellérthegyen. A legnagyobb magyar úgy gondolta, a Gellérthegy méltó helyszín lenne a hősöknek kialakított temetőnek. Még a terület nevét is megálmodta, az Üdvlelde kifejezést javasolta, olvasható a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán.
Kapcsolódó
Azonban a történelem közbeszólt. A szabadságharc elbukott, a Habsburgok pedig a pesti lakosságot elrettentő erődítményt terveztek, amelynek ágyúnyílásai a városra néztek. A Citadellát gyűlölték a pestiek, hiszen Buda felé tekintve mindig eszükbe jutott a levert szabadságharc és az elnyomás.
Nem csoda, hogy az 1867-es kiegyezés után felerősödtek azok a hangok, hogy el kellene bontani a rossz emlékű erődöt. Ekkor került elő ismét a Pantheon ötlete, 1871-re pedig terv is készült. Berczik Gyula építész győztes pályaműve alapján egy ókori görög Akropoliszra emlékeztető nemzeti emlékhely épült volna. A Pantheonból végül nem lett semmi, bár még évtizedeken keresztül előkerült az ötlet. Sőt, még a mini Eiffel-torony is felmerült, a 130 méteres tornyot a Gellérthegy lábánál állították volna fel.
1900-ban a Budapesti Napló arról értekezett, hogy a Pantheon ötlete a Gellérthegyen azért is idejétmúlt, mert Széchenyi-korával szemben a hegy már egy nyüzsgő, vibráló főváros része. Az újság felidézte Széchenyi szavait, amely szerint a város zajától mentes Gellérthegy méltó a Panteon kialakítására. 1900-ra ez megváltozott, éppen ezért ekkor már a Hármashatár-hegy bércei kerültek szóba, ám ott sem valósult meg az építmény.
Még 1892-ben az is komolyan felmerült, hogy fogaskerekű menjen a Gellérthegyre és tovább is jutottak az álmodozásnál. A Fővárosi Közlöny írta meg, hogy előterjesztették a fogaskerekű tervét, amelynek megtervezésére Miller Ede Vilmos mérnök engedélyt kapott és Novák Ferenc építészt is bevonták az előkészítő munkába. Végül ezt is elvetették.
A Nemzeti Pantheon, az Eiffel-torony és a fogaskerekű mellett Erzsébet királyné 1898-as tragikus halála után felmerült egy grandiózus szobor állítása és volt, aki egy templomot is elképzelt a Gellérthegyen Sisi emléke előtt adózva. De volt szó piramisról, egy grandiózus Árpád-szoborról, Hungária szobráról, amely fáklyát tart az egyik kezében és később arról is, hogy egy hatalmas szállodát kellene felhúzni a Citadella helyére, ahol egy nyitott fürdőmedence is lenne.
A tervekből nem lett semmi, a Citadella maradt, a kommunista hatalomátvétel után pedig szovjet megrendelésre elkészült a Szabadság-szobor, no meg az elé állított bronzból készült, gépfegyveres szovjet katona szobr A szovjet katonát aztán a rendszerváltozás után eltávolították.
A megújuló Citadella arculatának kialakításánál egyszerre törekednek a történelmi értékek megőrzésére és a modern megoldások harmonikus beillesztésére. Ennek jegyében a Citadella belső parkjában zajlik a burkolatok, a korlátok, a díszkivilágítás kiépítése, a növények telepítése és a Szabadság-szobor előtti park, valamint az erődöt körül ölelő sétány kialakítása is. Egy zöld, nyitott, szabad park készül, a nyugati ágyútoronyban pedig a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató kiállítás.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon