Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az urbanizáció megállíthatatlan folyamata ma már nemcsak globális jelenség, hanem a mindennapi életünk egyik legmeghatározóbb kerete is. Városaink folyamatosan változnak, fejlődnek, miközben egyre sürgetőbb kérdéssé válik: hogyan lehet egyensúlyt teremteni a történelmi örökség és a modern igények között, és mitől válik egy város valóban élhetővé?
A történelmi városok esetében ugyanis elkerülhetetlen a megújulás. Vagyis a rehabilitáció nem választás kérdése, hanem szükségszerűség, különösen olyan városokban, mint Budapest, ahol a 19. századi struktúrák ma is meghatározók. Az épületállomány öregszik, sok helyen már nemcsak műszaki, hanem funkcionális értelemben is korszerűtlenné válik.
Ugyanakkor világos rehabilitációs tervet kell felállítani, amely kijelölheti a kereteket, és a beruházók számára iránymutatást ad – hangzott el a Wing Zrt. támogatásával megvalósuló Real Talks podcastban.
Nem kell Budapestnek a 15–30 millió lakosú világvárosok nyomdokaiba lépni. Viszont a meglévő infrastruktúra mellett szükség van a sűrűbb beépíthetőségre
– mondta Tatár Tibor, a Wing. Zrt. vezérigazgató-helyettese, a magyarországi lakó- és irodafejlesztési üzletágának vezetője.
Ugyanakkor világos rehabilitációs tervet kell felállítani, amely kijelölheti a kereteket, és a beruházók számára iránymutatást ad. Budapest kedvező helyzetben van, hiszen nem tartozik a világ szinte élhetetlen óriásmetropoliszai közé, így lehetőség nyílik elkerülni azok szélsőségeit. „A magyar főváros a maga 1,7 milliós lakosságával ideális léptéket biztosít ahhoz, hogy viszonylag nagy területen élhető élettereket hozzunk létre, miközben a meglévő történelmi állományt felfrissítjük” – hangsúlyozta Erő Zoltán, Budapest főépítésze.
„A történelmi városrészekből kiköltöznek az emberek, és ezek a részek inkább turisztikai központtá válnak, és kialakul egy olyan városi elrendeződés, amiben „fánkszerűen” terjeszkedik a város azokra a részekre, ami a mostani életmódnak jobban megfelel” – húzta alá Király Zoltán, a TIBA Építész Stúdió építésze, vezetőtervezője, ügyvezető partnere.
Jó példákból lehet építkezni
További pozitívum, hogy a történelmi városmag könnyen lehatárolható, vagyis a Hungária körútig terjedő belső negyedeket önállóan lehet kezelni. Ezekben a zónákban a meglévő állomány megújítására, funkcióváltására lehet koncentrálni.
„A Wing Living ernyőmárkája alatt megvalósuló fejlesztések – elsősorban a XIII. kerületben, valamint további városrészekben – nemcsak önmagukban értékes otthonokat hoznak létre, hanem a városi szövetbe illeszkedve, zöldfelületekkel, közösségi terekkel és vegyes funkcióval járulnak hozzá Budapest arculatának formálásához” – mondta Tatár Tibor.
Új igények, új problémák
Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy sokan elhagyják a történelmi városrészeket, amelyek egyre inkább turisztikai funkciót vesznek fel. Ezzel párhuzamosan a város kifelé terjeszkedik, új, korszerűbb lakókörnyezeteket hozva létre. Az igények világosak: tágas, világos, fenntartható otthonok megfelelő infrastruktúrával.
A jól működő városi fejlesztések jellemzően nem a semmiből jönnek létre: a beruházók elsősorban olyan területeket keresnek, ahol már adott vagy reálisan fejleszthető a közlekedési kapcsolat és a humáninfrastruktúra. Ideális esetben az élhetőségi elemek – zöldfelületek, közösségi terek, szolgáltatások – összehangolt megteremtése városi szintű feladat lenne. A gyakorlatban azonban ez sokszor hiányzik, ezért a fejlesztők igyekeznek saját projektjeiken belül pótolni ezeket. „Bár a WING a lakófejlesztéseinél mindig törekszik a valódi értéket teremtő funkciókra, egy 200–250 lakásos projekt keretei között ennek természetes korlátai vannak. Az igazán élhető városi környezetet nem tudja egy-egy fejlesztés önállóan megteremteni, hanem a város egészének kell biztosítania, hiszen éppen ez a városi lét egyik legfontosabb lényege” – tette hozzá Tatár Tibor.
Az élhetőség szempontjából nemcsak a közlekedés vagy a szolgáltatások számítanak, hanem a környezet minősége, az építészeti karakter, sőt, a szociális kohézió – vagyis a helyi lakóközösségek összetartó ereje – is. Egy város akkor működik jól, ha ezek az elemek egyensúlyban vannak. Eközben kiemelt szerepet kap a folyamatosság, mint azt például Bécsben tapasztalhatjuk.
A beszélgetés résztvevői azonban éles szakmai kritikával illették a jelenlegi hazai gyakorlatot: a hetvenes években létrehozott panelekhez sem sikerült megépíteni a szükséges közlekedési infrastruktúrát, és most ebből mit sem tanulva, 2025–2027 környékén is vannak hasonló rossz példák: olyan masszív beépítések jönnek létre néhány helyen, amelyekhez az elkövetkező ötven évben sem lesz meg a megfelelő infrastruktúra. A résztvevők hangsúlyozták: nem a sűrűbb beépítés elve kérdéses, hanem az, ha az infrastruktúra fejlesztése nélkül, lakófejlesztésre nem alkalmas helyszíneken valósul meg – miközben a jelenlegi szabályozás sok esetben nem differenciál megfelelően, és nem a megfelelő területeken ösztönzi a sűrűbb beépítést.
Felidézték: az 1990-es évek vadkapitalista éveiben épült lakóházaknál szinte teljesen eltűntek a zöld és közösségi terek, gondoljunk csak a szocialista lakótelepek közösségi szolgáltatásaira, mint az óvoda vagy éppen az iskola. Ez a negatív trend csak a 2010-es évekre fordult meg, amikor a növekvő fizetőképes kereslet visszahozta a humánus szempontokat a tervezésbe.
Hiányzó lakások
Mindeközben a lakáspiac komoly feszültségekkel küzd. Budapesten évente mintegy 9–10 ezer új lakásra lenne szükség, ehhez képest jelenleg ennek kevesebb mint a fele épül meg. A fejlesztések költsége és a telekárak magasak, így a megfizethetőség egyre nagyobb kihívást jelent. A jelenlegi fővárosi négyzetméterárak mellett az Otthon Start az 1,5 millió forintos értékhatárával sok esetben már nem jelent életszerű megoldást. Éppen ezért az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal korábban azt javasolta, hogy a hatóságok szabadítsanak fel jó infrastruktúrával ellátott állami és önkormányzati telkeket, csökkentve ezzel a beruházói összkiadásokat.
A megoldás részben a meglévő épületállomány felújításában rejlik, hiszen a történeti házak korszerűsítése nemcsak gazdaságilag lehet racionális, hanem városképi szempontból is értékesebb lehet, mint az új építések. Ráadásul ezek az épületek jelentik Budapest és ezen keresztül Magyarország múltját is, vagyis komoly identitásképző tényezővel bírnak. Azonban egyelőre ezek bekerülési és megtérülési adatai fejlesztői szemmel nem elég vonzóak.
A jövő városának formálása azonban stratégiai döntés is. Budapest esetében különösen hiányzik egy világos, hosszú távú vízió: milyen szerepet kíván betölteni a város Európában? Turisztikai, oktatási, pénzügyi központ, vagy mindezek kombinációja?
Ahol a város nem gondoskodik ezekről az elemekről, ott a fejlesztőnek kell részlegesen pótolnia, nem kötelezettségként, hanem a hosszú távú értékteremtés alapfeltételeként. A magasépületek kérdése jól példázza a koncepciótlanság veszélyeit. Nem önmagában a toronyházakkal van probléma, hanem azzal, ha azok átgondolatlanul, kontextus nélkül jelennek meg.
„A tiltás önmagában nem megoldás. Ha egy városfejlesztési kérdést nem gondolnak végig, csak szimplán megtiltják, akkor meg fognak születni a 140 méteres tornyok Budán, és egyáltalán nem logikus helyeken is felbukkannak majd a magasházak” – figyelmeztetett Tatár Tibor.
Mint mondta, ezekre ugyanis van piaci igény, és ezt az igényt nem lehet lefojtani puszta tiltással. A megoldás a tervszerűség: tudni kell, mivé akar válni a város, és ehhez kell hozzárendelni a megfelelő szabályozást.
Van ok az optimizmusra?
Mindenképpen érdemes optimistán tekinteni a jövőbe, hiszen Budapest adottságai jók, a város alapvetően élhető. Megfelelő tervezéssel és tudatos fejlesztéssel az életminőség tovább emelkedhet, ahogy az például Bécsben is zajlik. Az egészséges jövőképhez azonban három dolog elengedhetetlen: több forrás, nagyobb tervszerűség és tudatosabb lakossági igények.
Utóbbi különösen fontos, hiszen a lakásvásárlók ma már egyre inkább figyelembe veszik, hogy mennyire élhető egy adott környezet, mennyi időt vesz igénybe a közlekedés, és milyen közösségi háttere van az adott környéknek. Ez a fajta tudatosság hosszú távon formálja a fejlesztéseket is, hiszen a kínálatnak alkalmazkodnia kell a minőségi elvárásokhoz.
Végső soron a város nem pusztán épületek összessége, hanem egy komplex, élő organizmus, amely lélegzik, él és folyton átalakul. Olyan tér, ahol az építészet, a gazdaság, a társadalom és az egyéni életstratégiák találkoznak. Bár tökéletes város nem létezik, a törekvés egy élhetőbb, emberközelibb környezet felé ma erősebb, mint valaha.