A MÁV által megbízott ügyvéd hétfőn mondta fel a piac üzemeltetőjének bérleti szerződését, miután Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester erre kérte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt és a MÁV Ingatlangazdálkodási Igazgatóságát, egyebek mellett közbiztonsági és adóhatósági szempontokra hivatkozva. A felmondást a közjegyző június 18-án, kedden kézbesítette postai úton a bérlőnek. A szerződéshez 150 napos felmondási idő kapcsolódik, így legkorábban öt hónap múlva kell kiürítve, eredeti állapotában visszaadni a Kőbányai úti Négy Tigris piac által használt területet.
Az MTI híre szerint noha az Orczy park megmarad közparként, a józsefvárosi piac területén is bővítenék a sportolási és kulturális lehetőségeket. A sportfunkciókat a pályaudvar Fiumei úti, nyugati szélétől a Posta telkének végéig tartó területen valósítanák meg. A sportpályákat mintegy 12 ezer négyzetméteren alakítanának ki, ezek között lenne téli sátorral fedett füves labdarúgó pálya, két streetball pálya, négy teniszpálya, homokos strandröplabda pálya, atlétikai és erdei futópálya, továbbá mászófal és kültéri fitneszgépek.
Az önkormányzat elfogadott tanulmányterve a sportközpont építésére mintegy 3 milliárd forinttal számol, és további több mint 1 milliárd forinttal kalkulál egyebek mellett a park, a kültéri pályák és a berendezések költségére. Jelezték: a létesítmény évente csaknem 122 millió forint nyereséget termelhet.
A terület átadásának ütemezésétől függően legkorábban 2014 júniusáig kellene elkészülnie az építési engedélyezési terveknek, a kivitelezés pedig 2015 októberében fejeződhet be. Az önkormányzat tervei között egy nagy befogadóképességű rendezvénycsarnok építése is szerepel. Ehhez egy legalább háromszintes mélygarázs építése is kapcsolódna, és a teljes projekt csaknem ötmilliárd forintba kerülne.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste