Idén áprilisban az előző év azonos hónapjához képest mindkét építményfőcsoport termelésének volumene nőtt, az épületeké 12, az egyéb építményeké 40 százalékkal. Az épületek építésének növekedése áprilisban is elsősorban az ipari és raktárépületek, kisebb mértékben a sportlétesítmények és oktatási épületek építésének az eredménye. Az egyéb építmények esetében a termelés - az alacsony bázis mellett - az út- és vasútépítési munkák következtében bővült.
Az építőipar ágazatai közül az épületek építésének termelése 4, az egyéb építményeké 69, a speciális szaképítésé 14 százalékkal nőtt.
A megkötött új szerződések volumene az előző évihez képest 31, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 6, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 53 százalékkal emelkedett. Az egyéb építményeknél a növekedés a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére kötött szerződések eredménye.
Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene április végén 92 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi, alacsony bázist. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 45, az egyéb építményeké 127 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
Az év első négy hónapjában az előző év azonos időszakához képest a termelés volumene 24 százalékkal bővült.
Legolvasottabb
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés