Bár évről-évre nő az építőipari szakmák valamelyikét választó diákok száma, ezzel együtt még mindig többen mennek nyugdíjba az építőipari szakmunkások közül, mint ahány végzős tanuló áll munkába. Ráadásul az építőipari szakmunkások iránt állandó a kereslet, amelyet a kormányprogramok által generált lakossági építési, felújítási programok is rendre növelnek - mondta Koji László, a szakszövetség elnöke.
Az ÉVOSZ pályaorientációs tevékenységének fő célja, hogy a pályaválasztás előtt álló diákoknak saját tapasztalatok, saját élmények megszerzésével lehetőséget nyújtsanak a pályaválasztáshoz. A szövetség ehhez úgy járul hozzá, hogy lehetőséget ad az ország valamennyi általános iskolája számára, hogy a diákok meglátogassák és szakmai vezetés mellett bejárják a szakszövetség tagszervezetei által megvalósított építményeket.
A2024/2025-ös tanévben már több mint 50 vállalkozás jelentkezett megvalósult létesítményeik szakmai bemutatására a 7. illetve a 8. osztályos általános iskolai tanulók részére, és a lehetőséggel mintegy 100 tanintézet tanulói éltek.
Ennek köszönhetően a fiatalok egyebek mellett ellátogathattak a ZalaZONE csarnok épületébe, megtekinthették a felújított debreceni Csokonai Nemzeti Színházat és a nádasladányi kastélyt, valamint megismerkedhettek a Drechsler-palotával is. A 2025/2026-os tanévre is meghirdették a pályaorientációs programot, amelyre várják az általános iskolák és a kivitelező cégek jelentkezését is.
A most véget ért tanévben a szakképző iskolákban a nappali képzésben részesülő szakmunkás tanulók létszáma elérte az 50 564-et, ezen belül a műszaki, ipari és építőipari képzések részaránya továbbra is meghatározó, 51 százalék.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője