A 30–40 évesek adták a vásárlók közel harmadát az év első öt hónapjában, így messze ők a lakáspiac legaktívabb szereplői - derül ki a Duna House legfrissebb elemzéséből.
A harmincasok ráadásul nemcsak a legaktívabbak, hanem a legtöbbet is ők költik: náluk a legmagasabb a tipikus vételár, miközben az országos középérték 50 millió forint körül alakul.
A húszas éveikben járók érkeznek a legszerényebb büdzsével, az ötven felettiek pedig, akik a kisebb, könnyebben fenntartható otthonokat keresik, ismét lejjebb viszik a tipikus vételárat.
A felmérés egyik legmeglepőbb eredménye, hogy kiderült: a fiatalok már az induláskor is komoly méretben gondolkodnak.
A húszas korosztály tipikus első otthona országos viszonylatban már 70 négyzetméter körüli, és közülük minden második kifejezetten családi házat vásárol.
Az ingatlanok mérete a harmincasoknál tetőzik, vagyis ők veszik a legnagyobb otthonokat.
„A harmincas korosztály azért meghatározó, mert náluk egyszerre több életesemény találkozik: ekkor alapítanak családot, ekkor van igazán szükségük nagyobb otthonra, és az Otthon Start óta a finanszírozás is elérhetőbb a számukra. Ezért nem véletlen, hogy egyszerre ők a legaktívabbak és ők is költenek a legtöbbet" – magyarázta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.
A felmérés azt is megmutatta, hogy a generációk a keresletük alapján földrajzilag is kettéválnak.
A fiatal, családalapító korosztály húzódik leginkább kifelé: a 20–40 évesek fordulnak a legnagyobb arányban az agglomeráció felé, ők jellemzően a megfizethetőbb négyzetméterárért és a kertes ingatlanért cserébe vállalják az ingázást. Az idősebbek ezzel szemben helyben maradnak. A hatvan felettiek közel kétharmada vidéki ingatlant vásárol, és náluk a legalacsonyabb a budapesti vétel aránya. A főváros felé arányaiban a középkorú, 50–60 éves vevők fordulnak a leginkább.
Az idősebb korosztálynál erőteljesen jelen van mindemellett a kisebbe költözés tendenciája is: a hatvan felettiek közül minden harmadik kifejezetten azért vásárol, hogy kisebb, könnyebben fenntartható otthonba költözzön. Náluk a legkisebb a tipikus alapterület és a legalacsonyabb a vételár is.
Minden korcsoportban visszafogottabb ugyanakkor az új építésű lakás iránti kereslet.
Még a piac legaktívabb, családalapító harmincas korosztálya is inkább azonnal beköltözhető, használt ingatlant választ.
A fejlesztők egy része épp erre az árérzékeny keresletre és az Otthon Start adta lehetőségre reagál: egyre tudatosabban keresnek olyan lokációt, ahol az áraikat a program nettó 1,5 millió forintos négyzetméteres korlátja alatt tudják tartani, hogy a támogatott hitellel vásárló fiataloknak is elérhetők legyenek. A panellakás eközben leginkább a húszas korosztály belépő terméke maradt.
„A fiatalok aktivitása kijelöli a következő időszak legnagyobb kérdését is: meg tudja-e szólítani az új építésű kínálat ezt a fiatal, árérzékeny keresletet. Azok a beruházók, akik az Otthon Start limitjéhez igazítják az árazásukat és a lokációjukat, jó eséllyel megfogják ezt a réteget, a többiek viszont továbbra is csak egy szűkebb keresleti bázisra építhetnek" – mutatott rá Szegő Péter.
A szakértő szerint a fiatal vásárlók térnyerése mögött a finanszírozás átrendeződése áll. Az MNB Lakáspiaci jelentése alapján az Otthon Start révén a lakáshitel-kibocsátásnak már mintegy 80 százaléka kamattámogatott hitel, 2026 első negyedévében pedig a budapesti lakások 40, a vidékiek 38 százalékát első lakásukat vásárlók vették meg – szemben az egy évvel korábbi 25, illetve 27 százalékkal.
Ez a fordulat pedig a hitelpiacot is átírta. A DH Group hitelközvetítő tagvállalata, a Credipass tapasztalatai szerint a fiatal, első lakásukat vásárlók ma jellemzően már a megfelelő támogatott konstrukció kiválasztásával kezdik a lakáskeresést, nem pedig fordítva. Ugyanis
ma már nem az a kérdés, hogy a fiatal vevő felvesz-e hitelt, hanem hogy melyik támogatott konstrukció illik a helyzetéhez.
Sokan már az ingatlankeresés előtt tisztában vannak a pontos kerettel, amelyből gazdálkodhatnak, és egyre többen kombinálják az Otthon Startot a további elérhető támogatásokkal - tette hozzá a szakértő.
