Az urbanizáció megállíthatatlan folyamata ma már nemcsak globális jelenség, hanem a mindennapi életünk egyik legmeghatározóbb kerete is. Városaink folyamatosan változnak, fejlődnek, miközben egyre sürgetőbb kérdéssé válik: hogyan lehet egyensúlyt teremteni a történelmi örökség és a modern igények között, és mitől válik egy város valóban élhetővé?
Az Economx Real Talks Podcast sorozatának legújabb műsorában a vendégek (Erő Zoltán, Budapest főépítésze, Király Zoltán, a TIBA Építész Stúdió építésze, vezetőtervezője, ügyvezető partnere és Tatár Tibor, a Wing Zrt. vezérigazgatóhelyettese, a magyarországi lakó- és irodafejlesztési üzletágának vezetője) közösen keresték a válaszokat a budapesti városfejlesztés optimális irányaira.
Budapest nem túl kicsi és nem túl nagy
A diskurzus egyik alapvetése, hogy a történelmi városok esetében a megújulás elkerülhetetlen. Vagyis a rehabilitáció nem választás kérdése, hanem szükségszerűség, különösen olyan városokban, mint Budapest, ahol a 19. századi struktúrák ma is meghatározók. Az épületállomány öregszik, sok helyen már nemcsak műszaki, hanem funkcionális értelemben is korszerűtlenné válik.
Ugyanakkor világos rehabilitációs tervet kell felállítani, amely kijelölheti a kereteket, és a beruházók számára iránymutatást ad. Budapest kedvező helyzetben van, hiszen nem tartozik a világ szinte élhetetlen óriásmetropoliszai közé, így lehetőség nyílik elkerülni azok szélsőségeit. A magyar főváros a maga 1,7 milliós lakosságával ideális lehetőséget biztosít arra viszonylag nagy területen, hogy élhető élettereket hozzunk létre, illetve a meglévő állományt felfrissítsük.
További pozitívum, hogy a történelmi városmag könnyen lehatárolható, vagyis a Hungária körútig terjedő belső negyedeket önállóan lehet kezelni. Ezekben a zónákban a meglévő állomány megújítására lehet koncentrálni. Egyre több kisebb-nagyobb beavatkozási területet láthatunk Budapest történelmi szövetében, amelyek a rehabilitációt, funkcióváltást vagy az adott negyedek, tömbök felfrissítését célozzák. Itt említhetjük meg a ferencvárosi beavatkozásokat vagy éppen a Corvin Sétányt, amely komplex városnegyed-fejlesztési projekt.
Új igények, új problémák
Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy sokan elhagyják a történelmi városrészeket, amelyek egyre inkább turisztikai funkciót vesznek fel. Ezzel párhuzamosan a város kifelé terjeszkedik, új, korszerűbb lakókörnyezeteket hozva létre. Az igények világosak: tágas, világos, fenntartható otthonok megfelelő infrastruktúrával.
Ugyanakkor az új fejlesztések sokszor nem követik a szükséges infrastruktúrát, vagyis a beruházások gyakran „zárványként” jelennek meg elszakadva a városi szövettől: hiányzik a közlekedés, az oktatási intézmények, a közösségi terek, vagyis azok az emberi dimenziók, amelyek a minőségi élettereket támogatják. Így bár ezek a projektek rövid távon vonzóak lehetnek, hosszú távon kérdéses a fenntarthatóságuk.
Mivel az infrastruktúra kiépítése rendkívül költséges, ezért a szakértők szerint bizonyos sűrűség elkerülhetetlen: a „15 perces város” koncepciója nemcsak kényelmi, hanem gazdasági szükségszerűség is. Az élhetőség szempontjából nemcsak a közlekedés vagy a szolgáltatások számítanak, hanem a környezet minősége, a zöldfelületek aránya, az építészeti karakter, sőt, a társadalmi kohézió is egy átlátható városszövetben. Egy város akkor működik jól, ha ezek az elemek egyensúlyban vannak, miközben fontos a folyamatosság, azaz a fejlődés nyomon követhető évtizedeken át, mint azt Bécsben is tapasztalhatjuk.
Nálunk az 1990-es évek után a vadkapitalista években épült lakóházaknál hiányoztak a korábban megszokott zöld és közösségi terek, gondoljunk csak a szocialista lakótelepek közösségi szolgáltatásaira, mint az óvoda vagy éppen az iskola. Majd az ezredfordulót követően a 2010-es években ez a negatív trend megfordult, és már humánus szempontok is előtérbe kerültek, ami azonban összefügg a fizetőképes kereslet növekedésével, hiszen ez kitermelte a fejlesztő profitját is.
Hiányzó lakások
Mindeközben a lakáspiac komoly feszültségekkel küzd, hiszen Budapesten évente mintegy 9-10 ezer új lakásra lenne szükség, ezzel szemben jelenleg ennek kevesebb mint fele épül meg. A fejlesztések költsége azonban magas, a telekárak szintén nagy tételt jelentenek, így a megfizethetőség egyre nagyobb kihívást jelent. Vagyis az Otthon Start Program nem jelent igazi megoldást a 1,5 millió forintos küszöbértékével a fővárosban, ezért az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal korábban azt javasolja, hogy szabadítsanak fel a hatóságok jó infrastruktúrával ellátott állami és önkormányzati telkeket, ahol a költséghatékonyság növekedhet a beruházói összkiadásokban.
A megoldás részben a meglévő épületállomány felújításában rejlik, hiszen a történeti házak korszerűsítése nemcsak gazdaságilag lehet racionális, hanem városképi szempontból is értékesebb lehet, mint az új építések. Ráadásul ezek az épületek jelentik Budapest és ezen keresztül Magyarország múltját is, vagyis komoly identitástényezővel bírnak. Azonban egyelőre ezek bekerülési és megtérülési adatai fejlesztői szemmel nem kellőképpen vonzóak.
A jövő városának formálása nemcsak szakmai kérdés, hanem stratégiai döntés is. Budapest esetében különösen hiányzik egy világos, hosszú távú vízió: milyen szerepet kíván betölteni a város Európában? Turisztikai, oktatási, pénzügyi központ vagy mindezek kombinációja? A válasz hiánya sokszor ad hoc döntésekhez vezet, amelyek nem illeszkednek egységes koncepcióba.
A magasépületek kérdése jól példázza ezt a dilemmát. Nem önmagában a toronyházakkal van probléma, hanem azzal, ha azok átgondolatlanul, kontextus nélkül jelennek meg. A városkép, a funkció és a piaci igények összehangolása nélkül ezek könnyen disszonáns elemekké válhatnak. Azonban az is igaz, hogy Budapest jövőképe szempontjából nem lehet egyetlen karakterre koncentrálni, hiszen több gazdasági-társadalmi szerep is megjelenik a funkciókat tekintve, mint például főváros, adminisztrációs-oktatási központ, gazdasági erőtér vagy éppen turisztikai látványosság.
Optimista előjelek
Mindenképpen érdemes optimistán tekinteni a jövőbe, hiszen Budapest adottságai jók, a város alapvetően élhető, és megfelelő tervezéssel, tudatos fejlesztéssel az életminőség tovább emelkedhet, ahogy az például Bécsben is zajlik. Az egészséges jövőképhez azonban három dolog elengedhetetlen: több forrás, nagyobb tervszerűség és tudatosabb lakossági igények.
Utóbbi különösen fontos, hiszen a lakásvásárlók ma már egyre inkább figyelembe veszik, hogy mennyire élhető egy adott környezet, mennyi időt vesz igénybe a közlekedés, milyen a közösségi és infrastrukturális háttérrel rendelkezik és még sorolhatnánk a fontos szempontokat. Ez a fajta tudatosság pedig hosszú távon képes lehet formálni a fejlesztéseket is, hiszen egy kölcsönhatásról van szó, ahol az igényeknek kell találkozni a kínálattal.
Végső soron a város nem pusztán épületek összessége, hanem egy komplex, élő organizmus, amely lélegzik, él és persze folyton változik, átalakul. Olyan tér, ahol az építészet, a gazdaság, a társadalom és az egyéni életstratégiák találkoznak. Bár tökéletes város nem létezik, a törekvés egy élhetőbb, emberközelibb környezet felé egyre erősebbé válik.