A Duna House közreműködésével zárult eladási adatok alapján az
idén az otthonteremtésre fordított összeg megközelítette a 120 millió
forintot. Az északnyugati szektorban az átlagos négyzetméterár 6%-os csökkenést
mutat tavalyhoz képest. A budapesti agglomerációs övezet 6 szektora közül az
északnyugati szektor hosszú ideje az egyik legnépszerűbb és ennek megfelelően
az egyik legdrágább térség a főváros vonzáskörzetében.
A 2022-es év gazdasági és politikai történései azonban a
legkedveltebb települések ingatlanpiacára is hatással voltak. A pandémia időszakában szárnyaló négyzetméterárak - a tavalyi év végén jelentkező
általános ingatlanpiaci keresletcsökkenés hatására - először stagnálni kezdtek,
a friss adatok alapján pedig már az árak enyhe mérséklődése is elérkezett.
Aki az északnyugati szektorban tervezi a letelepedést, átlagosan 617 ezer forintos négyzetméterárral kalkulálhat, azonban a szektor legnépesebb és kiemelkedően népszerű településén, Szentendrén már jóval magasabb, 750 ezer forintos átlagos négyzetméterárra kell készülniük az érdeklődőknek
— jelezte Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési
vezetője.
A szakember emlékeztetett arra, hogy a pandémia időszakában
a főváros külső kerületei mellett az agglomerációban található települések
népszerűsége is megnövekedett. A városi bezártságot tágasabb térre és zöld
környezetre cserélték a családok, ekkor az egyébként is kedvelt Szentendre iránti
érdeklődés is megugrott és azóta sem csökkent.
A Szentendrén letelepedők 2022-ben jellemzően nagyobb
ingatlanba költözés miatt vásároltak a városban lakást vagy házat, amelyre a
tavalyi év során átlagosan 84 millió forintot költöttek. A trend nem változott,
2023-ban is főként a nagyobb ingatlanba vágyók költöztek a településre, azonban
az idei eladások között zömében nagy értékű, nagy alapterületű ingatlanok
szerepeltek, így az átlagos ingatlanra fordított összeg megközelítette a 120
millió forintot a településen.
