A gazdasági kapcsolatok, az üzleti forgalom, a vállalkozások működése a szerződéses kapcsolatok által valósulnak meg. Ezért van nagy jelentősége a tartalmilag és formailag helyes szerződéseknek. A peres eljárásokban tapasztalható az, hogy ma még nincs a szerződések megkötésének megfelelő hagyománya. Ezért a vállalkozási szerződésekre vonatkozó legalapvetőbb tudnivalókról adunk folyamatosan tájékoztatást, figyelemmel a bírósági peres eljárásokban leggyakrabban előforduló problémákra. Most arról lesz szó, hogy a Polgári Törvénykönyv előírásai mennyiben kötelezőek, illetve hogy a vállalkozási szerződések milyen formában jöhetnek létre és mit kell a szerződéseknek feltétlenül tartalmazniuk.
A polgári jog anyagi jogi szabályai általában és jellemző módon diszpozitív jellegűek: azok nem kötelezőek a felekre, a felek a jogi szabályozástól eltérhetnek, feltéve hogy az általuk kikötöttekre nincs kötelező jogi előírás. A Ptk. 200. paragrafusának (1) bekezdése e diszpozitivitást fogalmazza meg akkor, amikor akként rendelkezik, hogy a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. A szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha a jogszabály az eltérést nem tiltja. A jogszabály e rendelkezése a bíróságok előtti gyakorlatban azt jelenti, hogy a peres felek közötti vita eldöntésénél a peres felek jogviszonyára minden esetben az általuk jól-rosszul megkötött szerződés az irányadó. A tételes jog szabályait csupán a peres felek által a szerződésükben nem szabályozott kérdésekben kell alkalmazni, illetve akkor, ha a felek a kötelező jogszabályi rendelkezéssel ellentétes módon szerződtek.
SZÓBAN VAGY ÍRÁSBAN?
A szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. A szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges, valamint a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges. A vállalkozási szerződést szóban vagy írásban lehet kötni, de az létrejöhet ráutaló magatartással is. Adott esetben jelentősége lehet annak, hogy a szerződést a szerződő felek milyen alakszerűségek betartásával kötötték meg. A nem írásban kötött szerződés esetén a problémát a szerződés tartalmának utólagos megállapítása és a megállapíthatóság nehézségei jelentik.
A bírósági eljárásban ugyanis - ha a per eldöntéséhez szükséges a szerződés tartalmának ismerete - bizonyítani kell az arra jogot alapító félnek a szerződés tartalmát. Ennek pedig szinte az egyetlen eszköze a tanúbizonyítás. Gyakran előfordul, hogy az évekkel korábban kötött szerződés tartalmára a tanúk nem vagy nem jól emlékeznek, és utóbb nem lehet megállapítani, hogy a felek miben állapodtak meg. A bíróság a fél esetleges jogos igényét kénytelen ebben az esetben elutasítani. Mindebből az következik, hogy célszerű a vállalkozási szerződéseket írásban megkötni, különösen akkor, ha nagyobb volumenű vállalkozásról van szó.
A vállalkozási szerződés ráutaló magatartással is létrejöhet. Az így kötött szerződés jogi szempontból nem kifogásolható, a jogalkalmazásban azonban sok problémát vet fel, amelyek miatt - ha mód van rá - ezt a formát célszerű elkerülni. A probléma ennél a szerződési formánál is a szerződés tartalmának utólagos bizonyítása. Jelentősége azokban az esetekben is van, amelyeknél a szerződés lényeges pontjaiban a felek a szerződést szóban vagy írásban megkötötték, azonban elmulasztottak rendelkezni valamely lényeges kérdésről, noha az állapítható meg, hogy a felek szándéka arra is kiterjedt. Ilyenkor a bíróság - megfelelő bizonyítékok esetén - megállapítja, hogy a peres felek ráutaló magatartással a vitás kérdésben is megállapodtak. A szerződés valóságos tartalmának megállapításánál figyelembe kell venni a szerződés megkötését megelőző tárgyalásokat, a megkötéskor vagy utóbb tett nyilatkozatokat, a felek ráutaló magatartását, a vállalkozás tárgyát, a mű jellegét és általában az eset összes körülményeit.
Ebből látható, minden szerződő félnek alapvető érdeke, hogy a megkötött szerződés pontos, világos, közérthető, egyértelmű és könnyen értelmezhető legyen. A bonyolultabb tartalmú vállalkozási szerződéseknél célszerű ügyvéd vagy más, a témához értő jogász közreműködését igénybe venni, így elkerülhetők azok a károk, amelyeket a jog nem tudása miatt magunknak okozhatunk. Itt jegyzem meg azt az ugyancsak fontos jogi alapelvet is, hogy a jog nem tudása nem mentesít, tehát vita esetén nem hivatkozhatunk arra, hogy bizonyos jogi előírásokat nem vagy nem jól ismertünk.
A SZERZŐDŐ FELEK
PONTOS MEGJELÖLÉSE
A bírósági gyakorlatban több esetben előfordult, hogy nem lehetett megállapítani, kik között jött létre a szerződés. Ilyen eset az, ha például a szerződő felek megnevezése eltér a szerződést aláírókétól, vagy a szerződést aláírásra nem jogosult személy írta alá. A szerződés megkötésénél célszerű ezeknek az adatoknak az ellenőrzése. Kétség esetén, ha gazdálkodó szervezetről van szó, indokolt lehet a cégiratok megtekintése is. A pontos adatok jelentősége az, hogy adott esetben bizonyítani lehessen, a szerződés létrejött a felek között, mert szerződésből eredő igény érvényesítésére kizárólag ebben az esetben van mód. Természetesen ekkor is lehetőség van a bizonyításra, amely az előbb vázoltak szerint nem könnyű feladat.
Tudni kell azt is, hogy ha magánvállalkozó a szerződő fél, akinek joga van "cég" nevet viselni, kötelezetté mint magánszemély válik. A "cég" név ugyanis csupán elnevezés, ez a cég nem jogi személy, tehát nem perelhető.
Tanulságos az a jogeset, amikor a vállalkozó több millió forint megfizetésére kérte az egyéni céget kötelezni, majd a per elsőfokú tárgyalása során keresetét az egyéni vállalkozóval szemben is előterjesztette, utóbb vele szemben elállt a keresetétől. A másodfokú bíróság a "céggel" szemben folyamatban lévő pert azzal az indokolással szüntette meg, hogy az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V . tv. 15. paragrafusának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy az egyéni vállalkozó kérheti a cégjegyzékbe egyéni cégként történő bejegyzését, a (2) bekezdés szerint azonban az egyéni cég nem jogi személy, márpedig a perben fél csak az lehet, akit a polgári jog szabályai szerint jogok illethetnek és kötelezettségek terhelhetnek.
Meg kell jegyezni tehát azt, hogy egyéni cég esetén a szerződéses kapcsolat mindig a magánszeméllyel jön létre, és vele szemben kell a peres eljárás megindításakor a keresetet benyújtani.
A SZOLGÁLTATÁS TÁRGYÁNAK
PONTOS MEGHATÁROZÁSA
A vállalkozási szerződés alapján a vállalkozó valamely dolog tervezésére, elkészítésére, feldolgozására, átalakítására, üzembe helyezésére, megjavítására vagy munkával elérhető más eredmény létrehozására köteles. A bíróságok előtti perekben gyakran az a peres felek közötti vita, hogy mi volt a vállalkozás tárgya, tehát hogy mit kellett a vállalkozónak szolgáltatnia, milyen munkát kellett elvégeznie, illetve mi volt annak a mennyisége. E kérdésnek azért van jelentősége, mert ettől függ az, hogy a szerződést a vállalkozó teljesítette-e vagy sem. Tehát arról van szó, hogy a vállalkozó a vállalkozói díj egészét vagy egy részét követelheti-e, vagy a szerződésszegésre vonatkozó szabályok alkalmazásának van-e helye. Ha például a felek építési szerződést kötnek, akkor a tárgy meghatározásánál meg kell jelölni az adott címet (azt, mondjuk, hogy kétemeletes lakóépület építési munkáinak elvégzésére vállalkozott a vállalkozó) a szerződés mellékletét képező műszaki leírásban és a költségvetési kiírásban foglaltaknak megfelelően. A vállalkozás tárgyának meghatározása ugyanis, ha az a szerződésből nem állapítható meg, általában nemcsak tanúbizonyítás kérdése, hanem szakkérdés is, amelyet a bíróság szakértő kirendelésével old meg. A szakértő kirendelése a peres kiadásokat és a per időtartamát nagymértékben növeli.
A SZOLGÁLTATÁS ELLENÉRTÉKE
A díj meghatározásának nemcsak azért van jelentősége, mert a teljesítés megtörténtét követően a vállalkozói díjat a megrendelőnek ki kell fizetnie, hanem azért is, mert a vállalkozói díjban való megállapodás olyan lényeges körülmény, amelynek hiánya adott esetben a szerződés létrejöttét is megkérdőjelezheti.
Előfordult az, hogy noha a peres felek a vállalkozói díjban nem állapodtak meg összegszerűen, a bíróság azt állapította meg, hogy a szerződés a peres felek között ráutaló magatartással létrejött. El kellett ugyanis fogadni a vállalkozónak azt az álláspontját, hogy a megrendelő lakásán a megrendelő állandó jelenlétében végzett lakásfelújítás a peres felek egyező akarata alapján történt azzal, hogy a megrendelő a fizetésre az összegszerűség megjelölése nélkül ígéretet tett, a vállalkozó pedig a munkát ezt követően elvégezte. Ebben az esetben a vállalkozónak járó vállalkozói díj összegét a bíróság a felek feltehető akaratának vizsgálata útján határozza meg. Kiindulási alap lehet a vállalkozó által elvégzett munka helyben szokásos díja, amely általában szakkérdés. Ennek vizsgálatára akkor van lehetőség, ha a vállalkozói díjat követelő felperes a kirendelendő bírósági szakértő díját bírósági letétbe helyezi. Ennek hiányában a bíróság a bizonyítás szabályai szerint jár el, végső soron a felperes keresetének az elutasítására is sor kerülhet. A tanulság az, hogy a vállalkozói díjban a feleknek célszerű megállapodniuk.
A tapasztalat az, hogy a szerződő felek a vállalkozói díjat a legváltozatosabb módon határozzák meg. Például egységárat, darabszámot kötnek ki, vagy meghatározott mennyiség díját jelölik meg. Abban az esetben, ha a díj megjelölése a szerződés tárgyát is figyelembe véve egyértelmű, akkor bármilyen módszerrel kikötött vállalkozói díj elfogadható. A vállalkozási szerződések egyes fajtáinál alkalmazzák azt a megoldást, hogy a szerződésben vagy a tételes felmérés alapján járó díjat, vagy átalányárat kötnek ki. A tételes felmérés alapján járó díj kikötésénél a szerződő felek előre nem határozzák meg a vállalkozói díj végső összegét, hanem a különböző munkanemek egységárait határozzák meg, és az egységárakban állapodnak meg. Ebben az esetben a megrendelő azt veszi tudomásul, hogy a vállalkozói díj végső összege változhat a vállalkozó által elvégzett és tételesen felmért mennyiség függvényében. Az így megkötött szerződések kelléke a tételes költségvetés, amelyet a szerződés tartalmává kell tenni. Vita ebben az esetben a tételes felmérés helyességében lehet, vagyis abban, hogy a vállalkozó elvégezte-e a szerződésben meghatározott munkát. Ekkor a tételes felmérés helyességét kell vizsgálni.
A szerződő felek gyakran átalányárban állapodnak meg. Baj azonban, hogy a felek nem ismerik kellőképpen az átalányár fogalmát. Az átalányár a szolgáltatásért járó olyan egyösszegű díj, amelyen felül a szerződésben meghatározott munkáért nagyobb összeg semmilyen címen nem követelhető. Abban az esetben, ha a szerződésben meghatározott eredmény létrehozásához többletmunka szükséges, a vállalkozó nem tarthat igényt az átalánydíjon felül vállalkozói díjra. A szerződésben meghatározott munkákon kívül végzett munka után azonban a vállalkozói díj felszámítható. Itt utalnék vissza a vállalkozás tárgya pontos meghatározásának fontosságára.
Hangsúlyozni kell azonban azt, hogy a szerződésben kikötött munkán felül munkát végezni a vállalkozási jogviszony alapján, csak újabb megrendelés esetén lehet. Ez az úgynevezett pótmegrendelés és a pótmunkavégzés fogalomkörébe tartozik. Gyakran előfordul, hogy míg a felek az alapszerződésben megállapodnak a vállalkozói díjban, a pótmunkák tekintetében megfeledkeznek a vállalkozói díjban való megállapodásról. Ezekben az esetekben a bíróságnak kell a pótmunka után járó vállalkozói díjat meghatároznia. Ha a vállalkozó a szerződés (a módosított szerződés) kereteit meghaladó szolgáltatást is nyújtott a megrendelő részére, e szolgáltatás tekintetében a felek közötti jogviszony a megbízás nélküli ügyvitel szabályainak a megfelelő alkalmazásával rendezhető. A bíróságnak tehát adott esetben azt kell vizsgálnia, vajon a szolgáltatás az eset összes körülményeire tekintettel helyénvaló volt-e, vagyis megfelelt-e a megrendelő érdekének és feltehető akaratának. Ha igen, a vállalkozó jogszerű igényt tarthat e szolgáltatás megfelelő ellenértékére, ha nem, a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint követelhet megtérítést.
Tanulságos az a jogeset, amikor a vállalkozó azért nyújtott be keresetet a megrendelővel szemben, mert álláspontja szerint több munkát végzett, mint amit a szerződésben meghatározottak szerint végeznie kellett volna. Nem vitatta, hogy egyösszegű átalánydíjat kötöttek ki. A bíróság jogerős ítéletében a vállalkozónak a többlet vállalkozói díj megfizetése iránt benyújtott keresetét azzal az indoklással utasította el, hogy a vállalkozó egy családi ház építését vállalta, a földmunkákkal és az alapozási munkákkal együtt. Az a körülmény, hogy nagyobb mennyiségű alapozási munkát kellett elvégeznie, mint amit a szerződéskötéskor felmért, nem adhat alapot a kikötött vállalkozói díj mértékének megváltoztatására. A vállalkozó kockázata az, ha adott esetben nem méri fel pontosan az elvégzendő alapozási munkák mennyiségét és ezért az általa kalkulált munkánál több munkát kell végeznie. A vállalkozói díj teljes összege viszont akkor is megilletné, ha a kalkuláltnál kevesebb munkát kellett volna elvégeznie.
Egy másik esetben a vállalkozó azért követelt az átalánydíjon felül vállalkozói díjat, mert azt állította, hogy a megrendelő pótmegrendelést adott járda készítésére. A vállalkozó azonban nem tudta bizonyítani, hogy a megrendelő pótmegrendelést adott. A bíróság jogerős ítélete szerint a megrendelőnek csupán azt az összeget kellett megfizetnie, amellyel megállapíthatóan gazdagodott, mert szerződés hiányában a vállalkozó vállalkozói díjra nem tarthat igényt.
A SZOLGÁLTATÁS
TELJESÍTÉSÉNEK IDŐPONTJA
A vállalkozási szerződés alapján a vállalkozó munkával elérhető eredmény létrehozására, a megrendelő pedig a szolgáltatás átvételére és díj fizetésére köteles. A vállalkozási szerződés úgynevezett eredménykötelem, ami azt jelenti, hogy a vállalkozási szerződés nemcsak munkavégzés, hanem olyan munka elvégzése, amely valamilyen kézzelfogható terméket eredményez, és a vállalkozó feladata, hogy ezt az általa létrehozott terméket átadja a megrendelőnek. A polgári jog kivételes esetekben a vállalkozási szerződés esetén is lehetőséget biztosít a feleknek olyan szerződés megkötésére, amely a kötelezettnek lehetővé teszi, hogy ne vállaljon eredményt. Így például a kutatási szerződésben a felek megállapodhatnak abban, hogy a munka eredménytelen elvégzése esetén is köteles a megrendelő díjat fizetni.
A szolgáltatás teljesítésének időpontja azért fontos, mert a megrendelő ekkor, és nem előbb követelheti a teljesítést, illetve abban az esetben, ha a vállalkozó mégsem teljesít a szerződésben kikötött időpontban, a késedelmes teljesítésre a jogszabályban meghatározott következmények ettől az időponttól kezdődően alkalmazhatók.
A Ptk. 285. paragrafusában foglaltak szerint ha a szolgáltatás osztható, a jogosult részteljesítést is köteles elfogadni, kivéve, ha a részteljesítést szerződés kizárta vagy az lényeges érdekét sérti.
A felek a szerződésben a természetben osztható szolgáltatásra vonatkozóan úgy is megállapodhatnak, hogy annak valamennyi részét a kötelezett együttesen köteles szolgáltatni (jogi oszthatatlanság), ennek következménye nemcsak az, hogy a jogosult részteljesítést nem köteles elfogadni, hanem az is, hogy ha a szerződést kötbérszankció biztosítja, részleges késedelemnél is a teljes szerződési érték alapulvételével igényelhet kötbért a jogosult. Ellenkező megállapodás hiányában a kötelezett a fődolgot a tartozékokkal együtt köteles szolgáltatni. A tartozékok késedelmes szolgáltatása esetén - kötbérkikötés esetén - a kötbért a teljes szerződési érték után kell fizetni. Ha a felek a szerződésben a fődolog mellett pótalkatrész (póttartozék) egyidejű szolgáltatását is kikötötték, ellenkező megállapodás hiányában az egész szolgáltatás oszthatatlan.
A felek részteljesítésben is megállapodhatnak, ebben az esetben a részteljesítések szerződésben kikötött időpontjai után állnak be a késedelmes teljesítésre vonatkozóan a vállalkozó terhére meghatározott jogkövetkezmények.
A VÁLLALKOZÓI DÍJ FIZETÉSÉNEK IDŐPONTJA
A vállalkozó teljesítését követően a megrendelő a szolgáltatás átvételére és díj fizetésére köteles. Ha a felek a vállalkozói díj fizetésének időpontjában nem állapodnak meg, a polgári jogban megfogalmazott "egyidejű teljesítés" szabályai szerint kell eljárni. A kikötött vállalkozói díjat a megrendelőnek a munka elvégzését követően kell kifizetnie. A szerződő felek ebben a kérdésben is szabadon eltérhetnek a jogszabály rendelkezésétől. Megállapodhatnak részletekben történő fizetésben is, ami azt jelenti, hogy a munkavégzés egy-egy szakaszának elkészülte után a vállalkozói díj egy részét, a teljesítés megtörténtét követően a fennmaradó - még ki nem fizetett - vállalkozói díjat kell kifizetni.
Gyakoriak az olyan vállalkozási szerződések, amelyekben a felek a vállalkozói díj fizetésének más módjában állapodnak meg. Megszokott konstrukció, amikor a vállalkozói díj egy részét a megrendelő például anyagvásárlásra a munkavégzés megkezdése előtt "előleg" címén kifizeti.
A megrendelő kötelezettsége azonban nemcsak a vállalkozói díj kifizetése, hanem a szolgáltatás átvétele, ezért az átadás-átvételi eljárások megkezdése módjának és idejének meghatározása is célszerű lehet. Ugyanígy a munkahely rendelkezésre bocsátásának, anyagok biztosításának, a közbenső adatszolgáltatások időpontjainak a meghatározása is fontos.
A SZERZŐDÉSSZEGÉS ESETÉRE KIKÖTÖTT SZANKCIÓK
A vállalkozó szerződésszegését a kötbér és a jótállás, míg a megrendelő szerződésszegését elsősorban kötbér kikötésével lehet szankcionálni. A megrendelő kötelezettségeinek teljesítésére a zálogjog, a bankgarancia és a kezesség kikötése is alkalmas lehet. E témákkal a későbbiek során részletesen foglalkozunk.
(A következő számban: a szerződéskötés módja [az ajánlat, az ajánlati kötöttség, az ajánlat elfogadása], az előszerződés, a pályázat és versenytárgyalás, a szerződés értelmezésének problémái.)
DR. DÉCSY GYÖRGYI
Ebből látható, minden szerződő félnek alapvető érdeke, hogy a megkötött szerződés pontos, világos, közérthető, egyértelmű és könnyen értelmezhető legyen. A bonyolultabb tartalmú vállalkozási szerződéseknél célszerű ügyvéd vagy más, a témához értő jogász közreműködését igénybe venni, így elkerülhetők azok a károk, amelyeket a jog nem tudása miatt magunknak okozhatunk.
ÖSSZEFOGLALÓ
A vállalkozási szerződésekre vonatkozó jogi szabályozás diszpozitív jellegű.
A vállalkozási szerződés alakszerűségének egyes kérdései: a szóban, írásban kötött, valamint a ráutaló magatartással létrejött szerződések problémái. A vállalkozási szerződések tartalmi kellékei: a szerződő felek, a szerződés tárgya, a vállalkozói díj meghatározása és más kérdéseknek a szerződésben való szabályozása.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.