Filep Miklós polgármester elmondta, a zánkai Erzsébet-tábor, a volt úttörőtábor partjától nyugatra, a 2019-ben épült zánkai Zen Garden Resort – ez pedig a volt ERDÉRT faipari vállalat üdülője – területe mögött húzódik Zánka új parti sétánya – írta meg a HírBalaton.
Az üdülőterület tulajdonosváltásai során, a Zen Garden előtti tulajdonos ígérete ellenére nem tette hozzáférhetővé az önkormányzati tulajdonban lévő partszakaszt a közforgalom számára. Ezért az önkormányzat egy a vízpartszabályozási rendeletben és a helyi építési szabályozásban is szereplő, 150 méternyi útszakaszra kisajátítási eljárást indított.
Magára a sétány kialakítására pályázati támogatást szerzett a település.
A beruházás 75 millió forintból valósult meg május végére, amit az Energiaügyi Minisztérium és a Balaton Fejlesztési Tanács 56,3 millió forinttal támogatott. A sétányon, amely másfél-két méter szélességben térkőburkolatot kapott, lehet horgászni, kutyát sétáltatni, biciklizni is, de madárodút, és két rovarhotelt is létrehoztak.
Immár lassan húsz éve szabályozták azt, hogy a balatoni vízparti települések partszakaszának legalább 30 százalékán sétányt kell kialakítani. Zánka partszakasza 2500 méter hosszú, amiből a most megépült résszel együtt is csak 13,6 százaléknyi, azaz 340 méternyi a vízparti sétány.
Mihez kezdjen, aki nem tud a Balatonból öntözni?
Az idei rendkívüli hőségtől nemcsak az emberek, de a növények is szenvednek. Az öntözés különösen fontos idén, hiszen az idei nyár hazánkban rendkívül meleg és aszályos volt. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!