A hétvégén tartják Budapesten a 39. Telekom Vivicittá futóversenyt. Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda versenyigazgatója az Economx érdeklődésére elmondta, hogy
az idei kétnapos eseményre immár 23 ezer előnevezés érkezett, melyből eddig 10 ezer körül van a külföldi résztvevők száma. A magyarok 1020 hazai településről, míg a külföldiek 108 különböző országból neveztek a rendezvényre.
A kétnapos esemény szombati nyitónapja hagyományosan a kezdő és az alkalmi futóké, a fesztiváltávokra minden korosztályt várnak a Margitszigetre.
Vasárnap több mint 13 ezren indulnak a félmaratonon és a 10 kilométeres távon. Az amatőrök közül 1300-an itt futnak majd életükben először versenyen félmaratont és 900-an pedig először 10 kilométert
– mondta el lapunk kérdésére Kocsis Árpád versenyigazgató, aki arra kérte az autósokat, hogy ne megszokásból közlekedjenek majd a hétvégén, egyben hozzátette, hogy a versenyek ideje alatt 300 munkatársuk biztosítja majd a rugalmas forgalom-elterelést az útvonalakon.
Tervezett szombati távok és rajtok:
- Telekom Vivicittá 3 fős Váltó - 3×2 km - 10:20
- SUHANJ! Futam (fogyatékkal élők és barátaik) - 940 m - 11:15
- Telekom Vivicittá Családi Futás - 940 m - 11:40
- Telekom Sulicittá 2400 m - 12:00
- Telekom Minicittá 2400 m - 12:45
- Telekom Minicittá Telekom dolgozói futam 2400 m - 13:00
- CeraVe Gyaloglás Egy Csepp Figyelemért - 2400 m - 13:05
- Telekom Vivicittá Városi Túra 15,3 km - 8:30- 9:30
- Telekom Vivicittá Városi Túra 7,4 km - 10:00- 12:30
Tervezett vasárnapi távok és rajtok:
- Telekom Vivicittá Félmaraton - 9:00
- Szimpatika Páros Félmaraton - 9:00
- YoPRO Trió Félmaraton - 9:00
- Telekom Vivicittá 10 km - 13:00
Kétkeréken a fővároson át
A szombati bringás felvonulás tervezett útvonala:
Indulás: Népliget, Soó Miksa sétány - 15:00
Útvonal: Népliget – Üllői út – József körút – Petőfi híd – Valdemar és Nina Langlet rakpart – Döbrentei tér – Attila út – Alagút – Széchenyi Lánchíd – Széchenyi István tér – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere – Városliget, Napozórét
Bringaemelés: Városliget, Napozórét, a menet végének érkezésével - kb. 17:00
Akkora lesz a káosz, hogy inkább tegye el a slusszkulcsot a fővárosban a hétvégén
Számos közlekedési változás, korlátozás lesz a fővárosban a hétvégi 39. Telekom Vivicittá városvédő futás miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ. A szervező Budapest Sportiroda munkatársai mintegy húszezer résztvevőt várnak a rendezvényre.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)