Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház kabinetülésén bejelentette:
50 százalékos vámot vet ki a réz importjára, valamint kilátásba helyezte a félvezetők és gyógyszerek már korábban bejelentett importvámjának megemelését is.
Kapcsolódó
Egyelőre nem világos, hogy a rézimportra kivetendő új vámok mikor lépnek hatályba.
Trump beszéde után Howard Lutnick amerikai kereskedelmi miniszter a CNBC-nek adott interjúban elmondta, hogy a réz-vámtarifák valószínűleg július végéig, augusztus 1-jéig lépnek életbe. Hozzátette, hogy Trump a részleteket valamikor közzéteszi Truth Social közösségi média fiókján.
„Az elgondolás az, hogy a réz visszakerüljön az országba, a réztermelés visszakerüljön az országba, és az ipari szektor számára kulcsfontosságú rézgyártás képessége visszakerüljön Amerikába" - mondta Lutnick.
A nemzeti bányászati szövetség (National Mining Association) a részletek ismerete nélkül nem kívánt nyilatkozni és az American Critical Minerals Association (az amerikai kritikus ásványi anyagok szövetsége) sem reagált azonnal a megkérésre.
A réz az építőiparban, a közlekedésben, az elektronikában és sok más iparágban használatos. Az Egyesült Államok rézigényének körülbelül felét importból fedezi, és csak három rézöntödéje van.
Az elmúlt években az Egyesült Államokban számos nagy rézbányászati projekt ütközött erős ellenállásba különböző okok miatt, többek között a Rio Tinto és a BHP Resolution Copper projektje Arizonában, valamint a Northern Dynasty Minerals Pebble Mine projektje Alaszkában.
Ole Hansen, a Saxo Bank árucikk-stratégiai vezetője szerint az Egyesült Államok még évekre van attól, hogy saját szükségleteit fedezze rézből. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok az elmúlt hat hónapban egy egész évre elegendő mennyiséget importált, így a helyi raktárkészletek bőségesek.
Az új amerikai rézvámok által leginkább érintett országok Chile, Kanada és Mexikó lennének, amelyek az U.S. Census Bureau statisztikai hivatal adatai szerint 2024-ben az Egyesült Államok legnagyobb finomított réz, rézötvözetek és réztermékek szállítói voltak.
Mindhárom ország szabadkereskedelmi megállapodást kötött az Egyesült Államokkal.
Mexikó gazdasági minisztériuma és Kanada pénzügyminisztériuma nem reagált azonnal a hírre, míg Chile külügyminisztériuma közölte, hogy nem kapott hivatalos értesítést a vámokról.
Egy nappal azt követően, hogy levélben új vámtarifákat jelentett be 14 kereskedelmi partnerével szemben, közöttük olyan fontos beszállítókra is, mint Dél-Korea és Japán, Trump megismételte fenyegetését, hogy 10 százalékos vámot vet ki Brazília, India és a BRICS-országok csoportjának többi tagjára.
A Fehér Ház kabinetülésén Trump azt is elmondta, hogy
a kereskedelmi tárgyalások az Európai Unióval és Kínával jól haladnak, bár hozzátette, hogy csak néhány nap választja el attól, hogy vámtarifa-levelet küldjön az EU-nak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Furcsa év, nagy döntések: Orbán Viktor szerint minden összejött idén
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Karácsony meleg étel nélkül? Ezért állnak sorba ezrek a Népligetben
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából