A geopolitikai feszültségek közepette felgyorsult a vagyonvándorlás: az elmúlt években több mint kétszeresére nőtt a költözés mellett döntő, tehetős személyek száma a kontinensen.

Olaszország pedig egyre inkább a szupergazdagok játszóterévé kíván válni – ehhez a mediterrán időjárás, a jellegzetes gasztronómia, és a filmbe illő, tengerparti tájak mellett a magas keresetűek számára az igen kedvező adórendszer is elsődleges vonzerőt képvisel.

Olyannyira, hogy a Henley & Partners, állampolgársági és letelepedési programokra szakosodott tanácsadó cég becslései szerint az elkövetkező évben várhatóan 3600 milliomos telepedik le az olaszoknál, megelőzve ezzel népszerűségben az Egyesült Arab Emírségeket, az Egyesült Államokat és Svájcot is.

Nagy a verseny a rejtőzködő gazdagok kegyeiért

Elemzésükből kiderül: évek óta számos ország verseng azért, hogy magához vonzza a legfelsőbb jövedelmi szegmensbe tartozókat, többek között olyan speciális adórendszerekkel, amelyek jelentősen csökkentik, vagy akár teljesen eltörlik a másutt magas közterheket, ami alól a tehetősek sem kivételek.

A világ milliomosainak kevesebb mint 1 százaléka évente változtat lakhelyet, a többség viszont akár évekre is megmarad egy vonzó környéken: a nemzetközi Henley & Partners szerint a „vándorgazdagok” abszolút száma ráadásul feltűnőn megugrott az elmúlt hónapokban – idézi a Berliner Morgenpost. 

Cristiano Ronaldo divatot teremtett

Olaszországban 2017 óta van érvényben az úgynevezett „CR7 szabály”, amit Cristiano Ronaldo sztárfocista után neveztek el, aki akkor a Juventus Torino futballklubhoz igazolt, és csak szimbolikus átalányadót kellett fizetnie például az arculati jogokból vagy a szponzorációból származó jövedelmei után. 

Ez a speciális adómodell ugyanis lehetővé teszi az olaszokhoz költöző magánszemélyeknek, hogy 15 éven keresztül évente 200 ezer euró átalányadót fizessenek minden külföldön szerzett jövedelmük után – ez lehet kamat, osztalék, tőkenyereség, örökség és ajándékozás révén érkező bevétel is. 

Ronaldo Olaszországba költözésekor az éves átalányadó még csak 100 ezer euró volt, de még ennek a kétszerese is rendkívül jutányos adókedvezmény az érintetteknek.

Megdobják a fogyasztást, még be is fektetnek

A letelepedési engedélyekkel foglalkozó cég szerint az Olaszország által kínált magas életminőség, és az elérhető luxusingatlan-kínálat is szerepet játszik abban, hogy a körülbelül 3600, a világ minden tájáról költözni készülő szupergazdag ember összeadva mintegy 21 milliárd dolláros vagyon felett fog rendelkezni a mediterrán bázison.

Ám az, hogy ebből mennyi jut majd valójában a fogadó ország gazdaságához, vitatott.

Az egykulcsos adó támogatói azzal érvelnek, hogy a gazdagok bevándorlása a fogyasztásnak kedvez, mivel ingatlant vásárolnak, helyben étkeznek, utaznak, szórakoznak, szalonokban költenek, ami után fogyasztási adókat fizetnek, emellett többen vállalkozásokba is befektetnek.

Felhajtják az árakat, értéket nem teremtenek

A kritikusok azonban ezt az EU-n belüli adódömpingnek tekintik, és úgy vélik, hogy elsősorban a gazdag nyugdíjas menedzsereket és a visszavonuló politikusokat vonzza az „olasz meló”, de inkább azért, hogy ott élvezzék a kései éveiket. 

Ezért a hatásuk a helyieknek akár kedvezőtlen is lehet, mivel a kereslettel felhajtják az ingatlanok, a luxuscikkek és a szolgáltatások árait, miközben nem teremtenek nagy számban munkahelyeket, nem hoznak létre innovációkat.