A Balatont megkerülő egy körös verseny egyben Közép-Európa leghosszabb futóversenye is, amelyet egyéniben, váltóban, futva vagy bringával is teljesíthetnek a résztvevők.
A megmérettetés központja ezúttal is Balatonfüred, a kemping előtti parkolóból indult útjára péntek reggel az a közel 300 sportoló, aki egyedül tette meg a 211 kilométer hosszú távot.
Kapcsolódó
Ebben a mezőnyben szerepelt többek között az 1-es rajtszám örökös tulajdonosa, Bogár János, Rakonczay Gábor extrém sportoló, vagy Takács Krisztián ultrafutó, aki ezúttal kétszer szeretné lefutni a versenyt, 422 kilométert, azaz tízszeres maratoni távot teljesítene.
Az egyéni indulók után kezdték el rajtjukat a 2-5 fős csapatok, szombaton hajnalban pedig a népesebb társaságokon, a 6-13 fős csapatokon a sor.
Az idei Ultrabalatonon mintegy 2500 csapat vesz részt. Az ünnepélyes eredményhirdetés vasárnap 15.30-kor kezdődik.
Már szinte megszokott, hogy az Ultrabalatonon megdől a korábbi/előző évi résztvevőszám, ez idén is így van, a 18. alkalommal életre hívott eseményre (amely az ország legnépesebb tömegsport rendezvénye) mintegy 25 ezren adták le nevezésüket. Az Ultrabalaton nemcsak hazánkban népszerű, a szervezők tájékoztatása szerint Albániából, Kanadából, az Egyesült Államokból, Törökországból és Dél-Koreából is érkeztek futók – számolt be róla a Veol.hu
Az Ultrabalaton honlapja alapján a 6-13 fős csapatok esetében fejenként 14900 és 18900 forint között volt a nevezési díj, amelyet még idén január 15-ig kellett befizetni a szervezőknek.
Hozzátették, hogy az elmúlt években sok izgalommal járt a nagy létszámú csapatoknak a tókerülő versenyre való jelentkezés.
Voltak, akik bekerültek és örültek, voltak, akik pedig a várólistán rekedtek, végül nem tudtak indulni a versenyen, és joggal voltak elkeseredve.
Idén a szervezők az egyéni indulóknál nem állítottak fel limitet, míg a 2,3 és 5 fős váltóknál legfeljebb 100-100 nevezést fogadtak el, a négy fős társaságok esetében 120-at, míg a 6-9 fős csapatoknál maximum 70-70-en indulhattak el. A 10-13 fős váltók esetében mindenkit engedtek rajthoz állni, aki tavaly szeptember 18-án, a nevezési ablak nyitását követő 48 órán belül regisztrált és elutalta a foglalót.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Áttörést hoz a LED a rákgyógyításban? Röpke fél óra alatt elpusztította a bőrrák túlnyomó részét ez a felfedezés
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Futurizmus vagy őrület? Tenger alatti alagút készül szupervonatoknak 123 kilométeren át
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Berágott a WhatsApp, alaposan lehurrogták Putyinékat az oroszországi korlátozások miatt