A következő szövetségi választásokat Németországban 2025. szeptember 28-án tartják. A kabinet már jóváhagyta az erről szóló ajánlást.
A szövetségi választási törvény szerint a választás napjának mindig vasárnapra vagy munkaszüneti napra kell esnie. Mindeközben a német alkotmány arról is rendelkezik, hogy a választást legkorábban a választási ciklus kezdetétől számított 46, legkésőbb pedig 48 hónap elteltével kell megtartani. Ez azt jelenti, hogy a 21. Bundestag-választás időfolyosója a 2025. augusztus 27. és október 26. közötti időszakra esik.
Mint a Die Welt írja, a kormány minden szempontot figyelembe véve, 2025. szeptember 28-át tartja megfelelő időpontnak, többek között azért, mert akkor már vége van a nyári vakációnak. Az időpont kijelölésében annak is szerepe volt, hogy a hagyományoknak megfelelően 2025. szeptember 28-án tartották volna a Berlin-maratont, a sporteseményt azonban egy héttel előrébb hozták, szeptember 21-re.
Legutóbb, 2021-ben a berlini maraton napján tartották a választást, és ez komoly fennakadásokat okozott a német fővárosban, az útlezárások miatt nehezen lehetett például eljutni a szavazóhelyiségekbe, így maga a választás is elhúzódott. Végül a voksolás egy részét meg is kellett ismételni.
Ez megmenti a német kormányt? – Így rendeznék a pénzügyeiket
Az Olaf Scholz vezette koalíció előzetes megállapodást kötött a 2025-ös költségvetés tervezetéről.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Belepiszkált a kormány az özvegyi nyugdíjba: mutatjuk, mekkora összeg jár
Mi lesz az Otthon Start hitellel, ha leváltják az Orbán-kormányt?
Orbán Viktor elfogadta Trump meghívását, borsosan megkérik majd az árát
Amikor már nem gyógyítanak: az élet végén is hiánycikk az ellátás Magyarországon
Brutálisan terjed ez a csalási módszer: ne dőljön be a szemfényvesztésnek
Küszöbön az eszkaláció? Megjött a Trump bosszúvámjára adott viszontválasz, fékevesztett háború jöhet
Élet készpénz nélkül? Februártól 300 ezer forintot vehetünk fel
Titokzatos helikopter emelkedett a levegőbe: az orosz tengeralattjárók sem menekülnek
Az ingyen krumpli után itt az ingyen káposzta: kényszerből osztogatják a szomszédban