Európa-szerte növekedést mutatnak az újautó-eladások az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) szerint. Novemberben közel 886 ezer új személyautót helyeztek forgalomba, ami majdnem 7 százalékos emelkedést jelent éves összevetésben.
Januártól november végéig pedig 9,7 millió autó talált gazdára, ez pedig közel 17 százalékos javulásnak felel meg. Látványos a bővülés, ugyanakkor még messze elmarad a járvány előtti szinttől. 2019 első tizenegy hónapjában ugyanis több mint 14 millió új autót adtak el az Európai Unió országaiban.
Kapcsolódó
Vagyis bő 4 milliós mínuszban van a piac a darabszámot nézve. Ez elsősorban az azóta bekövetkezett drágulásnak, a bizonytalanabb gazdasági környezetnek köszönhető – számolt be róla a Totalcar.
A portál azt is megemlítette, hogy a lista első három helyén: Belgiumban, Horvátországban és Bulgáriában 30 százalék feletti volt az éves növekedés. A legnagyobb piaccal rendelkező országok közül Németországban, Franciaországban és Olaszországban 11-20 százalékos a bővülés. A régiós országok közül Csehországban 16, Szlovákiában 14, Lengyelországban pedig 13 százakkal több autó kelt el.
Az EU-s piacokat nézve egyetlen kivétel van, ahol csökkentek az eladások az idei év tizenegy hónapjában. Magyarországon ugyanis kevesebb mint 98 ezer új autót helyeztek forgalomba, 3,7 százalékkal kevesebbet, mint 2022 azonos időszakában.
A Datahouse adatai szerint az újautó-piac mellett a használtaké is zsugorodott. Tizenegy hónap alatt 674 ezer személyautó cserélt gazdát Magyarországon, szemben az egy évvel korábbi 768 ezerrel, vagyis 14 százalékos volt a csökkenés. Ebben szerepet játszik, hogy a használtautó-import is visszaesett: több mint 98 ezer használt autót helyeztek először forgalomba a szóban forgó időszakban, ami 20 ezerrel – 17 százalékkal – marad el a tavalyi számtól.
Drágák az autóalkatrészek, siralmas a magyar gépkocsik állapota
Egyre többe kerül fenntartani egy gépjárművet, amiért nemcsak az elszabadult üzemanyagárak a felelősek. Az alkatrészek annyira drágák, hogy egy autószerelő szerint a szalonárhoz képest tízszer annyiba kerülne egy új autó, ha azt listaáras alkatrészekből szerelnék össze. Ráadásul ez a kalkuláció nem tartalmazza a rezsióradíjakat.Bővebben --->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Spanyol és portugál szállodákra csaptak le magyar befektetők