A Fővárosi Főügyészség összesen 47 vádlottal szemben emelt vádat, akik két budapesti kórházat 332 millió, illetve 250 millió forinttal károsítottak meg úgy, hogy fiktíven alkalmazottak fizetését vették fel – közölte a főügyészség pénteken.
Mint a közleményben írták, a 236 oldalas vádirat lényege szerint az 50 éves vádlott 2016 végétől 2021 elejéig, majd 2021 júniusától 2022 májusáig két budapesti egészségügyi intézményben is dolgozott személyügyi vezetőként.
Az első intézményben a nő a bérszámfejtőként dolgozó társával megegyezett abban, hogy jogtalan haszonszerzés céljából az illetményszámfejtő rendszerben tényleges munkavégzést nem teljesítő, fiktív munkavállalókat rögzítenek és részükre különböző járandóságokat utaltatnak ki.
A két vádlott összesen 51 fiktív dolgozót – elsősorban ápolót, szakápolót, asszisztenst, szakasszisztenst – vett nyilvántartásba. A nő a fiktív jogviszonyokhoz személyügyi aktákat is vezetett, az ahhoz szükséges hamis okiratokat pedig maga készítette el. A második intézménynél a nő a bérszámfejtési adatrögzítést már maga végezte el.
A főügyészség közlése szerint a személyügyi vezető és a bérszámfejtő fiktív dolgozóként kezdetben a családi és ismeretségi körükbe tartozó személyeket rögzített, később azonban a személyügyi vezető 60 éves férje és a házaspár közös ismerőse – az ügy további két fővádlottja – is segítséget nyújtottak a fiktív munkavállalóként rögzítendő személyek személyes, illetve banki adatainak megszerzésével és átadásával.
Ennek keretében a 60 éves férfi a cége alkalmazottjaival és családtagjaikkal havi juttatás fejében bankszámlákat nyittatott és a számlákhoz tartozó bankkártyákat – azonos PIN-kódra állítással – tőlük elkérte, majd budapesti és vidéki ATM-automatákból
maga vette fel a rendszeresen utalt fiktív járandóságokat.
A házaspár közös ismerőse jellemzően a saját ismeretségi körébe tartozó személyeket vett rá arra, hogy a bankszámláikra érkező összegeket azokból járó kisebb jutalék megtartása mellett havi rendszerességgel készpénzben felvegyék és részére átadják.
A vádirat szerint az 51 éves bérszámfejtő a fiktív munkavállalók illetménykifizetési rendszerben történő rögzítése mellett egyes, az intézményből időközben kilépett, de ténylegesen ott dolgozó személyek egyéb juttatásairól, így például útiköltség elszámolásairól is fiktív adatokat rögzített a bérszámfejtési rendszerben és így további mintegy 800 ezer forintot a saját számlájára kiutaltatott.
A Fővárosi Főügyészség az egykori személyügyi vezetőt a bérszámfejtővel együtt elkövetett cselekménye miatt társtettesként, további egy esetben tettesként, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettével, továbbá többrendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja.
A két férfi a csalásokhoz nyújtott bűnsegédlet, ezen túlmenően a férj és a bankszámlákat rendelkezésre bocsátó 43 vádlott pénzmosás bűntette miatt állhat bíróság elé.
Az ügyészség a vádiratban a 4 fővádlottal és további 11 vádlottal szemben végrehajtandó, míg a többiekkel szemben felfüggesztett szabadságvesztések kiszabását indítványozta
a Budai Központi Kerületi Bíróságnál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Rohamtempóban épül a budai várnegyed: újabb gyöngyszem készül

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Békekörútra indul a kormányfő, az EU minden tagját csatasorba állítaná

Sok amerikai úgy tesz, mintha csak nyaralni utazna, miközben új letelepedési helyeket keres

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Új nevet kaphat az iPhone? Váratlan fordulat történt

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal

Elmarad a tavasz, senki se tudja, hova tűnt
