Leküzdve a járványválságot, idén újra rekordokat dönt a turizmus: világszerte több mint másfél milliárdan kelnek útra – a növekedés az előző évekhez képest minden mutató alapján egyértelmű, ami a globális gazdaságot is felfelé húzza.

Az utazási szektor teljes gazdasági hatása 2025-re várhatóan 11,7 billió dollár lesz, ez a világ GDP-jének több mint 11 százalékát teszi ki, és mintegy 371 millió munkahelyet támogat.

De a turizmus már nemcsak gazdasági ágazat, hanem identitást, társadalmi élményeket és globális párbeszédet közvetítő élményterület, ahol a világ újra értelmezi önmagát – fogalmazott az Economxnak adott interjúban a Digitális Turizmus Zrt. vezérigazgatója.

Rasztovits Dávid beszélt többek között a magyar piacnak is irányadó új, nemzetközi trendekről, a generációs elvárásokról, a mesterséges intelligenciáról, és a népszerű üdülőhelyeken egyre terjedő tiltakozásról a túlturizmus ellen.

A háborús helyzetről pedig elmondta, hogy miközben új aranykor felé robog a turizmus, rendkívül „térképérzékeny” lett, és a közvetlen veszélyeztetett térségeken túl globálisan is beleremeg a bizonytalanságba.

Ezért ma már az a legvonzóbb úti cél, ahol 

a biztonság garantált, és az országimázs is a tervezhetőségre alapozza a versenyképességet.

Budapestre érkezik az OpenAI és a dizájnvilág élvonala

A mesterséges intelligencia és a dizájn találkozása új dimenziókat nyit a technológia és a kreativitás határán. A POV Budapest eseményére a ChatGPT-t üzemeltető OpenAI szakemberei is érkeznek. Bővebben >>>

A hűvösebb helyek és az értékek vonzzák a mai utazót

A fenntarthatóság, a helyi gazdaság támogatása, az ökotudatos vendéglátás már nem mellékes, hanem döntő tényező az úti cél választásakor, ahol a mélyebb élmények motiválják. Ez a generációváltással is erősödik: a Z generációs fiatalok hajlandók többet fizetni olyan szolgáltatásért, amely értékvezérelt élményt nyújt, míg a baby boomerekre ez kevésbé jellemző – kezdte Rasztovits Dávid.

A nemzetközi turisztikai szakértő új fogalmat említett a globális trendekből: ez pedig az „élményintelligencia”. Ez az a képesség, amellyel az utazó az inspirációt, a döntést és az élményfeldolgozást tudatosan kezeli, és befolyásolja az etika, a közösségi hatás ereje is.

Kép: Economx, Hartl Nagy Tamás

A „coolcations” trend – a hűvösebb úti célok népszerűsége – is ezt mutatja. Nem divat, hanem következmény: a klímaváltozás, a komfortkeresés és az egyediség iránti igény együtt formálja az új turisztikai logikát – mutatott rá.

Globális turizmus 2025-ben

  • 1,4 milliárd nemzetközi utazás 2024-ben (UNWTO)
  • 5 százalék globális növekedés 2025 első negyedévében
  • 11,7 billió USD várható gazdasági hozzájárulás 2025-ben (WTTC)
  • 2,1 billió USD nemzetközi vendégköltés – meghaladva a 2019-es szintet
  • a Z generáció 52 százaléka hajlandó többet fizetni élményért, értékért
  • a vendégek 73 százaléka preferál helyi szolgáltatásokat és fenntartható utakat
  • a mesterséges intelligencia szerepe 2025-ben már döntésformáló – nem csak technikai eszköz

Berobbant és már irányít a mesterséges intelligencia

Kifejtette: a technológiai fejlődést nem kerülheti el az élményektől lüktető turizmus sem, sőt, a mesterséges intelligencia radikálisan rátelepszik, de ez inkább előny.

Az AI ma már nemcsak a keresést, a szervezést, a foglalást segíti, hanem inspirációs partner lett: segít felfedezni. Ezért a következő szint a személyre szabott élménygörbe – amikor a rendszer a felhasználó igényei, mentális állapota és preferenciái szerint javasol aktivitást, útvonalat, gasztronómiát – vetítette előre.

Sőt, felmérések szerint az utazók több mint háromnegyede ma már jobban bízik olyan márkákban, amelyek átláthatók, intelligensek, és nem manipulálják az árakat.

Az MI ebben nem csak eszköz, hanem reputációs tőke

– jegyezte meg.

Tüntetnek a turisták ellen – kezelhető az indulat?

Annak kapcsán, hogy egyre több, népszerű mediterrán nyaralóhelyen látványos tüntetésekkel igyekeznek távol tartani a tömegturistákat a helyiek, Rasztovits Dávid közölte: pedig teljes mértékben kezelhető lenne az overtourism, ami nem „utazásszám-probléma”, hanem térbeli és időbeli eloszlási zavar.

Erre a nemzetközi turizmusszervezet, a WTTC hatpontos javaslata is világos kereteket szab: dinamikus árszabályozás, a látogatószámok irányítása okoseszközökkel, a szezonidőszakok bővítése szükséges.

Intelligens menedzsmenttel és digitális térképezéssel a tömegek szétoszthatók. Nem kevesebb vendégre van szükség ezekben a térségekben, hanem jobban elosztott élményekre – állapította meg.

Rasztovits Dávid
Rasztovits Dávid
Kép: Economx, Hartl Nagy Tamás

A turizmus nem lehet öncélú, hiszen nemzeti önbizalmat termel

Magyarország a globális térképen nem áll rosszul: a potenciálunk kiváló, de a kihasználtság még nem teljes – folytatta.

Budapest például regionális szinten is prémium pozícióban van, de szerinte a vidéki Magyarország éppúgy lehetne kiemelkedő célpiac, ha megfelelő digitális történetmesélés és elérhetőség társulna hozzá.

Az „együtt mozduló” desztinációs ökoszisztémák ideje jön: ahol nemcsak a város, hanem a helyi termelő, túravezető és a látnivaló is ugyanazt az élményt erősíti – adatvezérelt módon. Ugyanis,

a jövő vendége nem a marketingre, hanem az élmények harmóniájára figyel

– fogalmazott.

Kiemelte: a jól működő turizmus képes stabilizálni egy országot

nemcsak bevételt, hanem nemzeti önbizalmat is termel.

Példaként említette Szaúd-Arábiát, Dél-Koreát, Szingapúrt – ezek az országok már nem utasokat fogadnak, hanem jövőképet exportálnak.

A turizmus nem lehet öncélú gazdasági szektor, hiszen stratégiai eszköz

– országmárka, gazdaságfejlesztés, diplomácia, oktatás, befektetés, közös öntudat mind összefonódik benne – jegyezte meg.

Mi a következő tíz év legfontosabb turisztikai versenyelőnye?

Az élményminőség, a rugalmasság és a tech-infrastruktúra. Azok a desztinációk nyernek, amelyek képesek:
  • 80 százalékos visszaesés Izrael beutazásaiban 2024 elején
  • 3,5 milliárd USD kár a kulturális örökségben Ukrajnában (UNESCO)
  • utazók 68 százaléka biztonsági megfontolásból módosít úti célt (WTTC/YouGov, 2025)
  • a dark tourism piaca 2025-ben 530 millió USD, 2035-re 927 millió USD várható értékkel
  • a geopolitikai instabilitás a turizmus egyik legnagyobb globális kockázati tényezője (BTN Global Risks Report 2025)