Dolald Trump elrendelte, hogy a szövetségi munkahelyeken vessenek véget a távmunkának, és
a dolgozókat rendeljék vissza az irodába heti 5/5 nap.
A Fehér Ház honlapján közzétett rövid nyilatkozatban, Trump úgy fogalmazott, hogy „a minisztériumok és ügynökségek valamennyi vezetője „tegyen meg minden szükséges lépést a távmunka-megállapodások megszüntetésére, és követelje meg a munkavállalóktól, hogy teljes munkaidőben, személyesen térjenek vissza a munkahelyükre, a saját szolgálati helyükre”.
Ez a rendelkezés arra kényszerítené a kormányzati alkalmazottakat, hogy lemondjanak a világjárvány alatt kialakult tendenciáról, miszerint hetente néhány napot otthonról dolgozhatnak.
Ha a bíróság helyt ad ennek az intézkedésnek, akkor a tisztviselőket megfosztják azoktól a jogi garanciáktól, amelyek megóvják őket az ilyen és ehhez hasonló ideológiai tisztogatásoktól.
Trump szövetségesei szerint a munkába való visszatérésre vonatkozó utasítás és a közszolgálati védelemtől való megfosztás – amelyet széles körben „F-tervként” ismernek – azt a célt szolgálja, hogy az elnök a régóta szolgáló kormányzati dolgozókat kizárólag az ő programjához hűséges lojalistákkal váltsa fel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?