A magas inflációval és kamatlábakkal jellemezhető évben a Z generáció igencsak aktív csoportként jelent meg a tőzsdén. Egy elemző szerint azonban ez nem a legjobb játék.

„Újra és újra bebizonyosodik, hogy a passzív befektetők legyőzik a túlnyomó többséget, beleértve a profikat is” – írta James Royal, a Bankrate elemzője. "Bár számos okból, például a piaci volatilitás miatt kísértést érezhetsz az eladásra, passzív befektetőnek kell maradnod, ha hosszú távon meg akarod keresni a hozamot” – idézi a Business Insider.

A Bankrate májusban közzétett felmérése szerint

a megkérdezett tíz Z generációs befektetőből 9 mondta, hogy 2023-ban aktívan kereskedik részvényekkel a magas infláció és kamatok miatt.

Ez a kereskedési aktivitás minden más csoportnál magasabb volt. Ehhez képest a baby boomer befektetőknek csak 35 százaléka mondta, hogy aktívan kereskedett ugyanebben az időszakban, míg az ezredfordulós befektetők közül csak minden harmadik nyilatkozott így.

A Z generációs befektetők több mint fele, azaz 53 százaléka mondta, hogy 2023-ban tőzsdei befektetésekre készül, míg az X generációs befektetőknek csak 19 százaléka, a baby boomer befektetőknek pedig 9 százaléka.

Egy korábbi felmérés szerint

a „tőzsdemániában” a kimaradástól való félelem (FOMO) is szerepet játszhat.

A CFA Institute májusban közzétett felmérése szerint ugyanis a Z generációs befektetők több mint 40 százaléka – legalábbis az Egyesült Államokban, Kanadában és az Egyesült Királyságban –  a FOMO-t nevezte meg a befektetéseivel kapcsolatos fő tényezőként.

 

 

 

Meddig tart még? 14 éve nem látott emelkedésben a tőzsdék

A részvénypiacok az év első hét hónapjában 2009 óta nem látott teljesítményt nyújtottak. A piacok szerint vége a három éve, a járvánnyal indult válságsorozatnak. Bővebben --->

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!