Thaiföld úgy döntött, hogy ukrán T-84 Oplot tankokat vet be a kambodzsai határon, írta a Ria Novosztyi egy orosz blog alapján. A szöveg szerint a Thai Királyi Hadsereg 49 harcjárművet vásárolt még 2011-ben az ukránoktól.
A Thaiföld és Kambodzsa közötti határkonfliktus csütörtök reggelre fegyveres szakaszba lépett.
A határvidéken történt összecsapások után a felek tüzérséggel is támadták egymást. Phnom Penh rakétarendszereket vetett be civil célpontok ellen is, Bangkok viszont légicsapást hajtott végre a kambodzsai fegyveres erők helyszínein.
Mindkét oldalon vannak halottak és sebesültek, köztük civilek is.
A Kambodzsával határos négy thai tartomány hatóságai bejelentették a lakosok evakuálását.
A csütörtök reggeli összecsapás órákkal azután következett be, hogy Bangkok visszahívta kambodzsai nagykövetét, ugyanis egy thai katona megsérült miután egy taposóakna felrobbant alatta. Emellett szerdán Thaiföld azt is bejelentette, hogy kiutasítja Kambodzsa bangkoki nagykövetét az országból - írta meg a BBC.
A két ország közötti kapcsolatok azután kerültek mélypontra, hogy a májusi fegyveres összecsapásokban egy kambodzsai katona meghalt. Az elmúlt két hónapban a szemet szemért elv lépett életbe, valamint mindkét állam megerősítette csapatai jelenlétét a határ mentén.
Több mint százezer civilt evakuáltak Thaiföldön a Kambodzsával fennálló fegyveres konfliktus miatt.
A közlés szerint négy határ menti mintegy háromszáz befogadóközpontba szállították őket.
Az Egyesült Államok, Franciaország, az Európai Unió és Kína mind párbeszédre és a konfliktus leállítására szólította fel a két országot. Anwar Ibrahim malajziai miniszterelnök, aki most soros elnöke a Kambodzsát és Thaiföldet is magába foglaló Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN), csütörtök este közölte, hogy tárgyalt thaiföldi és kambodzsai kollégáival, azonnali tűzszünetet és a feszültségek békés megoldását követelte tőlük, Facebook-üzenetében üdvözölte is a kedvező jeleket hajlandóságukra.
Thaiföld mindazonáltal elutasította más országok közvetítési kísérleteit, és ragaszkodik ahhoz, hogy Phnompen szüntesse be elsőként támadásait, valamint hogy a helyzetet kizárólag kétoldalú tárgyalások útján oldják meg - közölte pénteken a thaiföldi külügyminisztérium.
Hun Manet kambodzsai miniszterelnök még csütörtökön felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy sürgősen üljön össze az általa provokálatlan, szándékos és célzott támadásnak nevezett konfliktus miatt. A BT várhatóan pénteken összeül a kérdés megvitatására.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat