Már-már szimbolikus, ahogy az Európai Unió üldözőbe vette a kínai webáruházakat, főként az olcsóságuk miatt töretlenül népszerű Temu, Shein és AliExpress platformokat, amelyek Magyarországon is uralják az internetes vásárlásokat. 

A termékbiztonság, a minőség, a szállítások vagy a munkakörülmények miatt már sokat támadott, távol-keleti piacterek évek óta brutális méretű csomagáradattal árasztják el más kontinensek piacait, nehezítve a helyi kereskedők boldogulását, a fogyasztók védelmét.

Ez ellen az EU is már bejelentette szabályozási terveit, bár eddig úgy volt, hogy csak 2028-tól szigorítanak, – erről itt írtunk korábban.

Friss fordulat, hogy már az idén léphetnek, mégpedig Donald Trump példájára,

a vámszabályok gyorsított, drasztikus szigorításával. 

Ezt pedig a vásárlók is biztosan megérzik, amikor rányomnak a filléres portékák megrendeléseire.

Amerika helyzetbe hozta Európát, ömlik a dömpingcucc

Az európai kiskereskedelem amiatt feszeng, mert megállíthatatlan a csomagdömping: tavaly már megduplázódott az Ázsiából importált, kis értékű küldemények száma az előző évhez képest – a több mint 4,6 milliárd darab csomag 91 százaléka Kínából származott.

Ez önmagában túlterheli nemcsak az iparcikkpiacot, hanem a kézbesítő szektort, a fogyasztóvédelmi és környezetvédelmi hatóságokat is, amelyek szerint gyakorlatilag lehetetlen ellenőrizni a távolról jött tömegcikkeket.

Idén újabb robbanás van Európában, mióta az USA elnöke eltörölte a Kínából érkező küldemények vámmentességét: március óta a kínai platformok látogatottsága több mint a felére zuhant az amerikaiaknál, míg – az erőteljesebb reklámozás hatására – például a németek vásárlásai 73 százalékkal nőttek.

Átalánydíj és vám jön az olcsó, kis csomagokra

Ezért a vezető EU-s gazdaság rálépett az Európai Bizottság (EB) sarkára, és bejelentette: folyamatban van a vámszabályozások újabb módosítása. Eszerint a tervezett, 2028-as határidő helyett már

az idén eltörölhetik az érvényes, 150 eurós vámmentes limitet,

sőt,

a kis csomagokra két eurós átalánydíjat is bevezethetnek.

Erről Lars Klingbeil (SPD) német pénzügyminiszter beszélt hétfőn Washingtonban, ahol Scott Bessent amerikai kollégájával találkozott.

Mint mondta, nincs mire várni,

a „kínai szemét” problémáját sürgősen kezelni kell,

ezért várható, hogy az EB hátra hagyja eddigi óvatosságát, és megsarcolják a közvetlen rendeléseket.

A németek olyannyira elszántak lettek, hogy már nem tartják azt a korábbi fenntartásukat sem, hogy a vámsokk rossz üzenet lenne a globális partnereknek.

Ősszel az EU is bekeményít

Az európai vámrendszer átfogó reformja már valóban folyamatban van, ehhez júniusban az uniós tagállamok elfogadták közös álláspontjukat, döntés ősszel születhet. A reform egyik kulcsfontosságú eleme a 150 eurós vámmentes értékhatár eltörlése, amelynek így csak az időpontja kérdéses. Mindenesetre nemcsak a Kínából, hanem a harmadik országokból érkező szállítmányok is rendszeres vámkezelés alá esnek majd – függetlenül az áruk alacsony értékétől. Ezt egy központi adatközponton keresztül bonyolítanák, amely digitálisan rögzíti az összes EU-ba érkező szállítmányt, egyszerűsített vámkezeléssel.

Nem ússzuk meg az áremeléseket

A Handesblatt elemzése rámutat: míg az EU-s kereskedők hagyományosan ömlesztve, konténerekben importálják és tárolják a fogyasztási cikkeket a könnyebb vámkezelés és ellenőrzés érdekében, a Temu, a Shein és az AliExpress megkerüli ezt, mert közvetlenül kapcsolja össze a vásárlókat a kínai eladókkal.

Ezek az eladók pedig egyenként, csomagként küldik ki a termékeket, amivel vámot takarítanak meg, miközben megkerülhetik a termékellenőrzést.

Ha viszont az EU-ban döntenek a sürgető szigorításról, akkor akár már a karácsonyi bevásárlási szezonban 

többet kell fizetnie annak, aki olcsó cipőt, ruhát, lakásfelszerelést, műszaki eszközt, játékot rendel Kínából,

mivel a tervezett, két eurós átalánydíj a háztartásokba történő közvetlen  szállításokra vonatkozna, míg a központi raktárba érkeztetett árut 50 centes díj terhelné.

Pszichózzák a vevőt, de már nem sokáig

Az EU-ban jelenleg is számos eljárás zajlik a digitális szolgáltatásokról szóló törvény (DSA) alapján a Temu, Shein, Aliexpress ellen, például az illegális termékek értékesítése miatt. Azt is vizsgálják, hogy pszichológiailag manipulatív az oldalak kialakítása. A vásárlókat például szerencsekerék-játékokkal, versenyekkel, időkorlátos kedvezményekkel és lejáró visszaszámlálókkal kényszerítik gyors döntésre, ami káros üzleti gyakorlatra utal – erre az EB már kiadta az ukászt, hogy át kell alakítani, különben a Temu például a globális éves forgalmának hat százalékát is befizetheti büntetésként.