A HISZEK Benned Sport Program keretében 2026-ban több mint 800 millió forintos keretösszeggel támogatja a kis és közepes sportszervezetek fiatalokért végzett munkáját a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága, a Sportegyesületek Országos Szövetségével (SOSZ) együttműködésben.
„Az egyesületek a magyar sport legfontosabb bázisát adják, hiszen ezek azok a műhelyek, ahol a gyerekek először belépnek a sportvilág kapuján és elsődlegesen az ő feladatuk az is, hogy a fiatalokat meg is tartsák a sportolók közösségében. Éppen ezért a sportirányításban minden évben kiemelt figyelmet szentelünk nekik. A kis és közepes egyesületek elengedhetetlen részét képezik ennek a hálózatnak, ők vannak ott az ország minden pontján, ezért különösen lényeges, hogy segítsük a sportért és a fiatalokért végzett szolgálatukat. Fontos eredménynek tartom, hogy rekordnagyságú összeggel támogathatjuk őket” – mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.
A HISZEK Benned Sport Programot a sportállamtitkársága a SOSZ-szal együttműködve hirdeti meg,
a jövő évi keretösszeg 2023-hoz képest több mint 60 százalékkal nő, a 800 millió forintot is meghaladja.
A kezdeményezés 2016-os elindítása óta a kis és közepes sportegyesületek 3800-nál is több tehetségkiválasztással, tehetséggondozással és utánpótlásneveléssel foglalkozó programja kapott támogatást – tájékoztatott a sportállamtitkárság pénteken.
„A folyamatosan növekvő támogatások egyértelműen mutatják, hogy az állami sportirányítás látja és elismeri azt a munkát, amelyet az egyesületek nap mint nap a magyar sportért végeznek. Büszkék vagyunk rá, hogy immár több mint 800 millió forintra sikerült növelnünk a program éves keretösszegét. A Sportegyesületek Országos Szövetségében minden nap azért dolgozunk, hogy a legnagyobb és a legkisebb sportszervezetek munkáját egyaránt támogassuk. Remélem, hogy a kis és közepes sportegyesületek közül minél többen élnek majd ezzel a lehetőséggel” – hangsúlyozta Deutsch Tamás, a SOSZ elnöke.
A HISZEK Benned Sport Program aktuális kiírására 2025. december 12-ig lehet jelentkezni, a részletek megtalálhatóak a SOSZ honlapján.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orbán Viktor üzent: jönnek az extra pénzek
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Királycsináló lehet a Mi Hazánk – ha ezek a feltételek teljesülnek
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket