A kormány munkacsoportot hozott létre tíz stratégiai partnervállalattal az amerikai-európai vámmegállapodás negatív következményeinek kiküszöbölése érdekében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A tárcavezető arról számolt be, hogy egyeztetett az Audi, a BMW, a Mercedes, a Richter, a Samsung SDI, az SK On, a CATL, a Bosch, a Denso és a GE, mint a Magyarországról az Egyesült Államokba a legtöbbet exportáló vállalatok képviselőivel.
Tájékoztatása szerint a csoport feladata, hogy két héten belül összeállítsa azokat a javaslatokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy segítsék Magyarország, a magyar gazdaság versenyképességének javítását a jelenlegi nehéz nemzetközi környezetben, az európai szempontból – szerinte – kudarcos vámmegállapodást követően.
Szijjártó Péter szerint a tíz stratégiai partnerrel egy komoly ipar- és munkahelyvédelmi akcióterv készül olyan javaslatokkal és intézkedésekkel, amelyek megvédik a magyarországi munkahelyeket és megvédik a magyarországi ipart vámmegállapodás hátrányaitól.
Szijjártó Péter emlékeztetett, létrejött egy olyan egyezség az Európai Unió és az Egyesült Államok között, amelynek értelmében az amerikai vállalatoknak nem kell vámot fizetni európai irányú export esetében, az európai termékeket viszont 15 százalékos vám fogja sújtani az Egyesült Államokba történő kivitel esetén.
Magyarország az elmúlt években egy vonzó beruházási célponttá vált, folyamatosan döntöttük meg a beruházási rekordokat, számos nagy nemzetközi és magyar vállalat oly mértékben versenyképesen termel Magyarországon, hogy az amerikai piacra nagy mennyiségben tudnak exportálni, ezért von der Leyen elnök újabb kudarca az európai gazdaság számára egy mélyütés, és a nagy, Európában működő vállalatok számára is nehézségeket okoz – hangsúlyozta.
„Nem lezártuk a vámcsatákat, hanem elvesztettünk egy csatát” – fogalmazott Orbán Viktor, aki arra a kérdésre, hogy mit lehet tenni, azt mondta, azonnal meg kell kezdeni a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal, emellett meg kell védeni a munkahelyeket és az ipart, készülnek az akciótervek. Mint mondta, Nagy Márton gazdasági és Szijjártó Péter külügyminiszter kapott erre felhatalmazást.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle