A szállodák az egész világon azt szeretnék, hogy a vendégek otthon érezzék magukat – de néhányan ebben túl messzire mennek.
A Hotels.com a közösségi médiában kérdezte meg a nagyközönséget, hogy szállodai tartózkodásuk idején vendégtársaik milyen viselkedését tekintik a legidegesítőbbnek.
Afelmérés eredményei azt mutatták, hogy
a legkiborítóbb viselkedésnek a mezítlábas járkálást tekintik, a válaszadók 94 százaléka tartja ezt helytelennek.
A második helyen áll a szállodai köntös viselése a hallban, ezt a megkérdezettek 92 százaléka ellenzi.
Ezt követi a nyilvános szeretetmegnyilvánulás a medencében (86 százalék).
Egyértelműen létezik a túl lazaság fogalma, a megkérdezettek 76 százaléka egyetért abban, hogy szigorúan tilos pizsamában reggelizni.
A vendégek nem rajonganak a szék-és ágy kisajátításokért sem, a válaszadók 60 százaléka szerint kifejezetten udvariatlan dolog a medence melletti székeket és ágyakat előre lefoglalni.
Az egyetlen szállodai etikettel kapcsolatos szokás, ami az utazókat elbizonytalanította, az volt, hogy lehet-e enni és inni az ágyban. A válaszadók 40 százaléka szerint rendben van, ha egy hamburgerrel az ágyban pihennek.
És hogyan reagálnak minderre a szállodák?
Többen előre megfogalmazzák házirendjükben az öltözködéssel kapcsolatos kívánalmaikat, vagy szabályokat alkotnak például a medence széli ágyfoglalásokra, míg mások finom jelzésekkel kezelik ezeket a viselkedési formákat a kemény fellépés helyett.
Egy luxusüdülőhelyen valóban tiszteletlennek tűnhet pizsamában vagy mezítláb megjelenni a közös helyiségekben, másutt viszont éppen azt vallják: akár pizsamában reggeliző vendégekről, akár ágyban fekvő kiskutyákról, akár medencében hancúrozó gyerekekről van szó – mindenkit szívesen látnak.
Mary D’Argenis-Fernandez, az MDA Hospitality Solutions vendéglátóipari képzéseket nyújtó cég alapítója a CNBC Travelnek elmondta, hogy számára leginkább a nem megfelelő viselkedések – például a személyzet vagy más vendégek elleni nyilvános kirohanások – jelentenek problémát. Az ilyen helyzetek kezelésére oktatják is munkatársaikat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Donald Trump megint nagyot álmodott, jöhet az Arany Flotta
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Csendben öl a szén-monoxid: egy nő meghalt, egy férfi kórházba került