Italosüvegekkel, műanyag poharakkal, csikkekkel, szeméthegyekkel van tele a kisgyermekes családok kedvenc sétálóhelye, a Jókai park a nyári szezon szinte minden napján, de évek óta zavarja a helyieket és a Siófokra kirándulókat, hogy szeméttel van tele a Jókai park a nyári szezon szinte minden napján. Emellett az éjszakai bulik is sokak nyugalmát zavarták az elmúlt években, melyet a rendőrségnek és a polgármesteri hivatalnak is többször jeleztek – írta meg a sonline.

Emiatt is döntött úgy a siófoki képviselő-testület, hogy az idei évtől új szabályokat vezetnek be. A rendelet az Indóház utca–Kinizsi utca–Sió csatorna és a Balaton által körülhatárolt területen található üzletekre és azok üzemeltetőire terjed ki. Az új rendelet, célja rend, tisztaság és nagyobb közbiztonság a Petőfi sétányon.   

A határidő május 2., de az üzletek azonban hatvan nap türelmi időt kaptak.

A hat alapvető szabály:

  • a zenét szolgáltató berendezésbe muszáj úgynevezett limitert beépíteni, hogy a zajkibocsátási határértéket ne lépjék át
  • szükség lesz legalább egy illemhelyre,
  • a száz négyzetméter alapterületnél kisebb szeszes italt kimérő, árusító vendéglátó üzletnek legalább egy, a száz négyzetméter felettinek legalább kettő biztonsági őrt kell alkalmaznia,
  • italt az egyszer használatos poharak helyett többször használatos, úgynevezett repoharakban lehet eladni,
  • tilos a közterületről látható erotikus táncos tevékenység a vendéglátó egységekben,
  • az üzlet előtt található magán- vagy önkormányzati tulajdonban lévő járdaszakaszt pedig naponta legalább egyszer magasnyomású takarítógéppel le kell mosni.

Az üzleteket folyamatosan ellenőrzik majd a siófoki polgármesteri hivatal köztisztviselői.

Akik nem tartják be az új rendelkezést, azoktól a polgármester visszavonhatja az éjszakai nyitvatartási engedélyt. Az új rendelet miatt április 15-én egyeztetést tartanak a vállalkozók az önkormányzattal.

 

A balatoni gyerekhajón megszűnt a gyerekjegy, kijöttek friss a jegyárak...Itt megnézheti mennyibe kerül egy családi hajózás  >>>