Megkongatta a vészharangot az egyik bukaresti kórház, miután egy nap alatt húsz sérültet fogadtak a TikTokon terjedő, úgynevezett Superman-kihívás miatt – írta meg a Maszol.ro. Ez abból áll, hogy a gyerekek a Superman-kéztartást imitálva vetődnek a padlóra vagy különböző tárgyaknak ütköznek. A TikTokon egyébként több videó is megjelent már arról, hogy a kihívás félresikerült.
Vérző orr, kitört fogak, fejsérülés jellemzi a sérülések fokát. De már volt olyan is, aki a karját törte el.
A bukaresti esetek után most Aradon is orvosi ellátásra szorult három gyermek.
A sürgősségi kórház közleménye szerint 11 és 14 év közötti kiskamaszok közül volt, akinek a keze tört el annyira, hogy műtéti beavatkozásra volt szükség.
Adrian Pavel, a pediátriai sebészeti és ortopédiai osztály főorvosa szerint a gyermekek nagyjából azonos időpontban kerültek kórházba, de három eltérő településről érkeztek. Arra kérik a szülőket, hogy figyeljenek a gyerekekre, mert az ilyen jellegű esetek az ország egyre több részén megjelentek, veszélyeztetve az egészségüket és a biztonságukat.
Nem bírják annyira a fiúk a TikTokot – kiderült, mit néznek a mobiljukon
Egy sima napon akár négy órán át is görgethetik mobilos alkalmazásaikat a fiatalok. Egy felmérés azt is feltárta, hogy milyen platformok érdeklik őket a legjobban. Erről itt tudhat meg többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kormányinfó: itt vannak az év utolsó bejelentései
Megszólalt Lázár János a fuvarozók tüntetése után, jöhetnek a tárgyalások
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Kockázat vagy kényszer? Újraindítják a világ legnagyobb atomerőművét
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Bejött a filléres adventi mulatság, több tízezren lakhatnak jól karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná