Az extraprofitadó bevezetése után a légitársaságok beépítették a költségeiket a Magyarországról induló gépek jegyáraiba, azonban a Bécsből elstartoló járatokra már a budapesti negyedéért is vásárolhatunk repülőjegyet, írtuk meg nemrég a Napi.hu-n.
A helyzet azóta picit változott.
Az Okosutas hívta fel rá a figyelmet, hogy Wizz Airnél, pár nap alatt összeomlott a jegyek ára, majd emelkedett a többszörösére. Az utazási szakportál szerint több, a magyarok által is kedvelt európai desztináció esetében, így Berin, Malmő, London, vagy Stockholm esetében „25-35 ezer forintról indulva két lépésben három nap alatt zuhant az ár messze 10 ezer forint alá.”
Ha most megnézzük Wizz Air foglalási felületét, még mindig nagyon olcsó eljutni például Svédországba májusban és júniusban. Mint a képernyőfotón is látszik, nagyjából egy családi pizza ára egy útra Észak Velencéje, ami egyébként kifejezetten kedvelt magyar desztináció, egyéni és szervezett utazások esetén is. Tény, hogy ebben se extra csomag, se kiválaszott ülőhely nincsen benne, bőven lehet még tornázni felfelé az alapáron nagyjából hatezer forintos összeget egy útra.

Szintén a májusi időszakot nézve Berlin már drágább, ott hasonló paraméterekkel, májusi indulással épp, hogy 10 ezer alatt juthatunk el megnézni a berlini falat, vagy selfizni egyet a Brandenburgi kapu előtt. Igaz, klubbkártyával ez is jóval kedvezőbb, hatezer forint alatt van, oda vissza pedig egy tizesből megvan a német főváros.

A Wizz Air konkurense, a Ryanair Stockholmba 32 ezer forintért visz el májusban, kisméretű kézicsomaggal, helykiválasztás nélkül, Berlinbe pedig kicsivel kevesebb mint 9 ezer forintért.

Érdemes egyébként még most, a főszezon kezdete előtt utazni, mert a nyári időszaknál sokkal olcsóbban lehet külföldi célpontot bejárni. Az infláció persze nehezíti a helyzetet, ám elsősorban a turisztikai szektorét. Az utazásszervező Utazómajom lapunknak nyilatkozó alapítója szerint az olcsó utakra és a luxuspihenésekre is nőtt a kereslet, miközben az egész ágazat munkaerőhiánnyal küszködik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye