A múlt héten kétszer is csökkent a benzin átlagára, a gázolajé stagnált, de a korábbi hónapokhoz vagy akár az ársapkás korszak előtti szintekhez képest jóval drágábbak az üzemanyagok. A jelenlegi kilátások szerint januártól komoly drágulás várható, mert emelkedik a jövedéki adó mértéke, ami nagyjából 40 forinttal növelheti majd a literenkénti árat.

Az üzemanyag-drágulás különböző mértékben érinti az autót vagy más járművet használókat:

  • a vállalatok egy részénél nem opció, a termékeket ki kell szállítani, a magasabb költség pedig megjelenhet például a bolti árakban,
  • az autóval rendelkező lakosok egy része azonban válaszolhat azzal, hogy más közlekedési alternatívát keres, ha van erre lehetősége.

A Pulzus Kutató Totalcar megbízásából készült reprezentatív felmérése szerint:

  • az autóval rendelkezőknek - összes megkérdezett 49 százaléka - a hatoda, azaz 16 százaléka már a mostani üzemanyagárakat is sokallja, ezért kiszállt az autójából,
  • a 700-800 forintos literenkénti árnál pedig további 19 százalékuk tenné ugyanezt,
  • az érintettek több mint negyede ugyanakkor azt állítja, semmiképp nem fejezné be az autózást,
  • 11 százalékuk nem tudja erre a választ, illetve nem akart felelni a kérdésre.

Az autózó nőknek a 15 százaléka már letette az autót, a férfiaknál 17 százalékos az arányuk.

  • 700-800 forintnál a férfiak 22 százaléka, a nőknek pedig a 17 százaléka döntene így.
  • 800-900 forintnál 7, illetve 16 százalékra változna az eredmény.
  • A férfiak majdnem harmada mondta azt, hogy az üzemanyagáraktól függetlenül mindenképp kocsival közlekedne, a nőknek csak a 24 százaléka volt hasonló véleményen.

A korosztályos bontás arról tanúskodik, hogy az idősebbek a legárérzékenyebbek:

  • a 60 év felettiek 18 százaléka már most sem autózik,
  • 27 százalékuknak a literenként 700-800 forintos tankolás jelentené a végső határt,
  • a középkorúaknak több mint a harmada hallani sem akar erről.

Az alapfokú végzettségűek körében a legnagyobb azoknak a tábora, akik a mostani drága üzemanyagok miatt váltottak. Ezzel szemben az autóhoz ragaszkodók aránya a diplomások körében a legjelentősebb.

Bár a fővárosban viszonylag sok, az autózásnál olcsóbb alternatíva:

  • a budapestiek több mint 30 százaléka nem mondana le az autózásról,
  • a községekben 30 százalékos az arányuk, ám náluk ez magyarázható azzal, hogy sok településen nem nagyon van más ésszerű opció.

A vármegyeszékhelyeken, kisebb városokban élő autósok 15, illetve 13 százaléka abbahagyta az autós közlekedést. 21 és 19 százalékuk a 700-800 forintnál döntene erről.

Összeomlott az olajár, egyre olcsóbb a benzin

Elképesztő olajáresés zajlott a héten: szinte rendkívüli, hogy 6 kereskedési nap alatt 10 százalékot zuhanjon az ár. Mi történhetett? Bővebben >>>