Kákonyi József építőmérnök, statikus és igazságügyi szakértő a baon.hu-nak arról beszélt, hogy a panelprogram az 1960-70-es években indult, több házgyár is épült ebben az időszakban, amelyek ontották a panelelemeket. A faluból a városba települőknek meg kellett a lakhatását oldani, 1960-tól kezdődően 15 év alatt 1 millió lakást húztak fel.
Mint mondta, eredetileg 80 évre tervezték a házgyári paneleket, szerinte ugyanakkor ennél is többet bírnak majd. A lapnak ugyanakkor kiemelte, hogy
ez a nyolc évtized csupán az épület tartószerkezeteire vonatkozik, a nyílászárókra 40 év, az épületgépészetre 25 év a szerkezeti élettartam.
Úgy látja, ezek be is igazolódnak, mivel megmutatkozik a panelfelújítási programban, így például sok panelnél szükség volt már nyílászárócserére.
Kákonyi József azt is kihangsúlyozta a lapnak: számos panelépületnél kérték ki a szakértői véleményét az elmúlt 30 évben, de sosem érintette probléma azok tartószerkezetét, főként hőtechnikai veszteségek, hőszigetelési, vízszigetelési, fűtéskorszerűsítési munkák során, valamint a nagyobb komfortot nyújtó épületgépészeti korszerűsítésekkel kapcsolatosan működött közre.
Már a panellakás is luxus egyes budapesti kerületekben
Tavalyhoz képest országszerte 2,4 százalékot drágultak a panellakások, míg a fővárosban a 20 százalékot is elérte az áremelkedés – derül ki a zenga.hu adataiból. Így Budapesten egy átlagos 50 négyzetméteres lakótelepi lakásért 51,3 millió forintot kérnek el.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz