Újabb botrány a pilisborosjenői óvodában. Ezúttal a lilaakác apró terméséből ettek az ovisok, ami miatt hányni kezdtek.
Az óvónőknek riasztaniuk kellett a Heim Pál Gyermekkórházat, valamint a mentőket
– olvasható a Blikk cikkében.
Az RTL híradója szerint 3 gyereket is megvizsgáltak. 1 pedig otthon próbálta átvészelni a rosszullétet.
A polgármester azt nyilatkozta, hogy: „jogszerű, hivatalos, alapos eljárás deríti fel, hogyan, milyen körülmények között és kinek a felelőssége, hogy egészségügyi kockázatot jelentő növény került az óvoda udvarára”
A cikkből kiderül, hogy „a lilaakác nem szerepel a Nemzeti Népegészségügyi Központ mérgező növényekre figyelmeztető listáján”, de a toxikológus szerint a gyerekeknél okozhat ártalmat, azonban szerencsére nem végzetes.
A Mesevölgy Óvodában egyébként nem ez az első eset, korábban mi is írtunk róla, hogy
egy komoly tévedés miatt porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe.
A szertől a gyerekek olyan rosszul lettek, hogy mentőt is kellett hívni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben