Oroszország elkezdte felhasználni a befagyasztott külföldi eszközöket, válaszul a barátságtalan országok hasonló intézkedéseire – jelentette ki Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter a Rosszija 1 tévécsatornán.
Mi is pontosan ugyanúgy teszünk. Ha a nyugati országok úgy döntöttek, hogy felhasználják az eszközeinket és a vagyonunkból származó jövedelmeket, a megfelelő lépéseket az orosz fél is feltétlenül megteszi
– mondta Sziluanov.
A tárcavezető elmondta, hogy számos nyugati befektető és vállalat forrásait befagyasztották Oroszországban. Közölte, hogy az ezekből a vagyonokból származó bevételeket ugyanolyan eljárás szerint fogják felhasználni, mint ahogyan a Nyugat rendelkezik az orosz vagyonnal.
A RIA Novosztyi hírügynökség emlékeztetett rá, hogy az Európai Unió Tanácsa februárban úgy határozott: az EU-ban befagyasztott orosz vagyonból származó jövedelmeket külön kell elszámolni és külön számlákon kell tartani. Mindemellett a letétkezelők ezeket nem használhatják fel a saját belátásuk szerint. Az EU Tanácsa október végén jóváhagyta egy mintegy 35 milliárd euró összegű, legfeljebb 45 évre szóló kölcsön folyósítását Ukrajnának, amelyet a befagyasztott orosz állami vagyonból származó bevételekből fognak törleszteni.
Az ukrajnai háború kezdete óta az EU és a G7-országok Oroszország devizatartalékainak csaknem felét, mintegy 300 milliárd euró értékben befagyasztották.
Mintegy 200 milliárd euró az unióban található, nagyrészt a belga Euroclear, a világ egyik legnagyobb elszámolási és klíringrendszerének számláin. Egy éve a cég közölte, hogy kilenc hónap alatt mintegy hárommilliárd eurót bevétel származott ezeknek a pénzeknek a befektetéséből.
Moszkva ezeket az intézkedéseket lopásnak minősítette. Szergej Lavrov külügyminiszter kijelentette: Oroszországnak is lehetősége van arra, hogy ne térítse vissza a nyugati országok pénzét.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna