Akik azt mondják, hogy az árrésstop a piaci folyamatokba való beavatkozás, azok igazat mondanak, jó lett volna, ha nem kényszerülünk rá erre, ha a pici folyamatok leviszik az árakat, de itt arra a következtetésre jutott a kormány, hogy szó sincs piaci folyamatokról – mondta Orbán Viktor Brüsszelben a Kossuth Rádióban. Az, hogy a kereskedelmi láncok a csirkeszárnyra 42 százalékot tettek rá, a tejre 68-at, a túró 69, vaj 87 – hát ahhoz képest, ahogy beszerezték, ekkora terhet pakoltak rá – fogalmazott.
Orbán Viktor szerint a rendszerváltást követően a magyar gazdaság nem volt annyira erős, hogy megtartsa a magyar láncokat, de a külföldieket nem érdeklik a magyarok. Be kellett avatkozni, nem lehetett tovább nézni, hogy kifosztják az embereket – fogalmazott. Emlékeztetett, tárgyaltak az érintett élelmiszerláncokkal, de nem vezettek eredményre, kénytelenek voltak beavatkozni.
A kormányfő rámutatott, azonnali árcsökkenést eredményezett a lépés, 760 termék esetében 15 százalék feletti árcsökkenés jött létre.
Ha próbálkoznak, akkor mi is itt vagyunk.
Orbán Viktor szerint a 10 százalékos árrésnek elégnek kell lennie, nincs szükség mennyiségi korlátozásra. Vannak a tarisznyánkban még eszközök, egy kormány be tud avatkozni másképp is – tette hozzá. „Az, hogy nem avatkozik be, az nem jelenti azt, hogy nincsenek eszközei, de mi vállalkozás és piacbarát kormány vagyunk.”
Nem szeretnék fenyegetőzni.
Be kell látniuk, hogy egy kormánnyal szemben nem lehet csatát nyerni egy külföldi kereskedelemi láncnak.
Orbán Viktor szerint tudatlan, aki ilyet mond, hogy csökkenteni kellett volna az áfát, de ezt számos alapvető élelmiszer esetében megtették korábban, „de néhány hónap elteltével ugyanott voltunk”, a balos rókák mindig is a multik oldalán álltak – tette hozzá.
Ukrajnáról azt mondta, a magyaroknak volt igazuk, mert nem kellett volna kiterjeszteni a háborút, hanem megállapodni. Itt is eljön majd a pillanat, amikor a magyar lesz a többségi álláspont. Szerinte az lesz, ami a migrációnál is, hogy majd a magyar álláspontot sokan fogják osztani, és szerinte ez lesz idővel Ukrajna EU-s csatlakozásával kapcsolatban is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit
Tényleg szükség lesz az EU 72 órás túlélőcsomagjára? A hatalmas leállások láttán nem kizárt

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Érkezik az új állampapír plusz, ilyen kamatokra lehet számítani

„Digitális figyelmeztető lövés”: oroszbarát hekkerek támadták meg az önkormányzatok weboldalait

A kormány szerint még mindig nem értünk el a gödör mélyére, de rá fogunk ismerni

Kemény lépés: a Lufthansa betiltja a parfümöt, a napszemüveget és a cigarettát is a fedélzeten
