Megjelent a Magyar Közlönyben a helyi önkormányzatoknál foglalkoztatott köztisztviselők illetményének méltányos emeléséhez szükséges forrás biztosításáról szóló kormányhatározat.
Egy korábbi bejelentés szerint a 10 ezer fő alatti településeken az idei évben 15 százalékkal, a következő év januárjában újabb 15 százalék emelik az önkormányzati dolgozók bérét.
A kormányhatározat szerint meg kell erősíteni a közigazgatás hatékonyságát, valamint az önkormányzatoknál folyó, „rendkívüli szakértelemmel végzett, magas szintű szakmai munka” elismerését.
A kormány utasítja Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon a 10 ezer fő alatti lakosságszámú települések esetében a központi költségvetés hivatali működéshez biztosított fajlagos támogatásának emeléséről 532 500 forint/fő összegben, amely összeg kizárólag a 2025. július 1-jével történő köztisztviselői illetményemelés végrehajtásához használható fel.
A határozat rögzíti azt is, hogy a miniszternek 2026-ban gondoskodnia kell a további 15 százalékos emelésről.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek