Alig fél év leforgása alatt több mint száz ember hagyta ott az Oktatási Hivatalt a megalázóan alacsony bérek, valamint a politikai nyomás és a túlterheltség miatt. Az állomány jelentős megcsappanása miatt a szakszervezetek szerint fenntarthatatlan a hivatal munkavégzésének eddigi színvonala, ami ahhoz szükséges, hogy a következő tanév zökkenőmentesen elkezdődhessen.
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) második nyílt leveléből, amelyet Pintér Sándor belügyminiszternek és Orbán Viktor címeztek, az is kiderül, hogy már a munkabeszüntetés lehetőségét is felvetették.
Az OH először még úgy fogalmazott, hogy a tömeges távozások nem okoznak komolyabb működési zavarokat. Most azonban úgy tűnik, mégis látják a bajt.
A HVG információi szerint ugyanis az MKKSZ azt a tájékoztatást adta az OH munkatársainak kedden, hogy visszajelzést kaptak a bérköveteléseikkel kapcsolatosan, aminek eredményeképp jövő csütörtökön, azaz szeptember 4-én délután bértárgyalások kezdődnek a Belügyminisztérium, az Oktatási Hivatal vezetése, illetve a MKKSZ között. Boros Péterné, a szakszervezet elnöke később megerősítette a lap információit.
A megbeszélés központi témája az OH dolgozóinak keresetnövelése lesz. Boros Péterné a lapnak azt mondta, akkor érnek valamit a bértárgyalások, ha konkrét adatokat kapnak a keresetekről, ugyanis ezek birtokában tudnak pontos követeléseket megfogalmazni.
Hatalmas változás készül: rengeteg iskola bezárhatja a kapuit
Évről évre egyre kevesebb diák kezdi el az első osztályt. Totyik Tamás, a PSZ elnöke szerint elkerülhetetlen lesz a kisebb létszámú iskolák összevonása.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle