A Norvég Elektromos Járművek Szövetsége szerint az ország egyes nagyvárosaiban a személygépkocsik mintegy 30 százaléka már teljesen elektromos, a fővárosban, Oslóban azonban ez az arány már eléri a 40 százalékot – írta meg a CNBC. Az olaj- és gázkészletekben gazdag északi ország érdekes módon egyre távolabb került a belső égésű motoroktól.

Folyamatosak azok a kedvezmények, amelyek az elektromos járművek használata felé terelik az autósokat, az ösztönzők közé tartozik

  • az áfa-mentesség,
  • az út- és parkolási kedvezmények,
  • valamint a buszsávokhoz való hozzáférés.
  • A kormány emellett jelentős összegeket fektetett be a nyilvános töltőinfrastruktúrába, így sok norvég háztartás otthon is tudja tölteni autóját. A kritikusok korábban arra figyelmeztettek, hogy az elektromos hálózat esetleg nem lesz képes megbirkózni a kihívásokkal.

Ezekkel az intézkedésekkel a benzin- és dízelüzemű járművek tejesen kisodródnak az újautók piacáról.

Christina Bu, a NEVA, a Norvég Elektromos Járművek Szövetségének főtitkára azt mondta,

„A levegő tisztább, csendesebb, és ez a változás nem került igazán sokba a fogyasztóknak. Valójában imádnak elektromos autót vezetni, és ez elég jól működik”

Norvégiában az elektromos járművek eladásai:

  • 2010-ben még a teljes autóeladások kevesebb mint 1 százalékát fedték le,
  • a tavalyi évre 88,9 százalékra nőttek – és a tendencia nem mutat lassulás jeleit.
  • Sőt, a Norvég Közútkezelő Hivatal által közzétett adatok szerint a 2025-ben eddig eladott új autók több mint 93 százalékát tették ki.

Összehasonlításképpen:

  • az elektromos járművek értékesítése az Európai Unió teljes piaci részesedésének 15,4 százalékát tette ki 2025 első néhány hónapjában.
  • Az Egyesült Államokban az új elektromos személygépkocsik eladásának aránya elérte a 10 százalékot 2023-ra, és lassanként emelkedik.

Norvégiának évek óta szigorú politikája van a kérdésben. A belső égésű motorral hajtott autókra egyre magasabb adókat vetnek ki, az elmúlt három évben az általános forgalmi adók megduplázódtak – pedig már amúgy is nagyon magasak voltak. 

Az ország gazdaság, amely 2030-ra karbonsemlegességet célzott meg, nagymértékben függ a fosszilis tüzelőanyagokból származó bevételektől, ami némileg ellentmond a kimondott zöld ambícióinak. A fosszilis tüzelőanyagok, például a szén, az olaj és a gáz elégetése a klímaválság fő mozgatórugója.

Az ország 2025-re tervezi teljes átállását az elektromos városi buszokra, miközben az évtized végére a nehézgépjárművek 75 százalékát megújuló energiaforrásokból fogják előállítani.

Egyre nagyobb piaca van a használt hibrid és elektromos autóknak

A júniusi átlagárakat tekintve a benzin autók ára 8,5 százalékkal, a dízeleseké 5,4 százalékkal drágult tavaly júniushoz képest. Itt vannak a részletek >>>